Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az uniós alkotmány leszavazásából le kell vonni a következtetéseket

Az európai alkotmány francia és holland leszavazása és a határon túli magyarok helyzete változtatást sürget a kül- és nemzetpolitika minden területén - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke Zalaegerszegen tartott fórumán szerdán este.


Dátum: 2005-06-09 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:42.474228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az EU alkotmányának francia és holland leszavazásából, a francia szélsőjobb és szélsőbal Internacionálét éneklő, abszurd élményt nyújtó összeölelkezéséből (...) az európai pártoknak oka van levonni következetéseket" - jelentette ki a politikus. Mint mondta: "komoly a félelmünk - egyenrangúként bekerülve az európai népek közösségébe -, hogy most mintha kezdene a felszínre törni az önzés". "Az európai nemzedékek képesek kell, hogy legyenek összeadni erejüket (...), de ehhez az egyenjogúság alapján, a nemzeti érdekeket kölcsönösen mérlegelve kell működnie az Európai Uniónak" - fogalmazott a politikus. Hozzátette: ha "a fogjunk össze, építsük le a korlátokat, de a nemzeti alapjogokat tartsuk tiszteletben" elve válik irányadóvá, akkor "működőképes lesz Európa". Németh Zsolt a vajdasági eseményekre, a romániai autópályaépítés leállására, a szlovákiai neofasiszták randalírozására és a benesi dekrétumok "felmelegítésére" utalva "továbbra is kiszolgáltatottnak" nevezte határon túli magyarok helyzetét. "A kormány folyamatosan halogatja a Máért összehívását(...), a határon túli magyarok körében a magukra hagyatottság, a senkinek nem kellünk érzése alakul ki; ez éles kontraszt és (...) megszüntetését csak alapvető politikai változással tudjuk elérni Magyarországon, s egyben változtatni kell a kül- és nemzetpoltika minden területén" - közölte a legnagyobb ellenzéki párt vezető politikusa. Németh Zsolt a ciklus legfontosabb szavazásának nevezte a köztársaságielnök-választást, amely "egy hosszú erőfeszítés eredménye volt", és amelyhez a megelőző "szimpátiaszavazás jelentette a ráfutást". "A köztársasági elnöki intézménynek súlyt tud majd adni Sólyom László szuverén személyisége" - hangsúlyozta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek