Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden magyar büszke lehet az úk elnökre

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint egész Magyarország, minden magyar polgár nyert a keddi államfőválasztáson, az országnak kiváló köztársasági elnöke lett, akinek demokratikus elkötelezettsége elvitathatatlan, európai tekintélye megkérdőjelezhetetlen.


Dátum: 2005-06-09 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:42.769033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus szerda este, a Hír Televíziónak adott interjújában azt ajánlotta a kormánypártoknak és az ellenzéknek is, hogy rosszízű viták helyett inkább örüljenek ennek. Orbán Viktor kitért arra, hogy minden tisztelete Szili Kataliné, aki nagyon keményen küzdött és gratulációt érdemel, de a többség "a pártjelölt és az emberek jelöltje közül az utóbbit választotta". A politikus elmondta: jogi egyetemen tanárként ismerte meg Sólyom Lászlót, aki akkor is karakteres, szigorú személyiség volt, szerinte ez jó egy köztársasági elnöknél. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz a viszonyuk, ha a Fidesz a következő országgyűlési választások után lehetőséget kap kormányalakításra, Orbán Viktor azt válaszolta, hogy miniszterelnökként két államfővel - Göncz Árpáddal és Mádl Ferenccel - dolgozott együtt, akik különböző karakterű, politikai hátterű és értékrendű személyiségek, de jól együttműködött velük, és így lenne

ez Sólyom László esetében is. Kérdésre válaszolva Orbán Viktor kifejtette, hogy nem az elnökválasztást tekinti kormányválságnak, hanem a gazdaság nagyon súlyos helyzetét, azt, hogy Magyarország "céltalan, sodródó, megosztott ország lett". Értékelése szerint a polgári közgazdászok és politikai erők sokkal kevésbé keményen fogalmaznak a gazdaság tekintetében, mint a külföldi elemzők és a szaksajtó. Orbán Viktor megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány még mindig azt mondja a gazdaságról: "jó irányba mennek a dolgok". Mint mondta, a kormány valamennyi lépése arról szól, hogy minél több pénzt vegyen ki az emberek zsebéből, miközben gyors adócsökkentésre lenne szükség, hogy növekedjen a gazdaság, és munkahelyek jöjjenek létre. Ezzel szemben a szocialista-szabad demokrata kormány 33-szor emelt adót és négy új adófajtát vezetett be. A privatizációról szólva kiemelte, hogy a polgári oldal "kármentésre" készül, mert erőteljes "kiárusítást" tapasztal. Hozzátette: ha a kormány a jelenlegi gazdaságpolitikáját folytatja, "gyászos helyzetet" idéz elő, a 2006-os választásokra. A Fidesz szombati kongresszusára vonatkozó kérdés kapcsán - amelyre, mint mondta, a polgári köröket is várják - Orbán Viktor kifejtette: küldetésének tekinti az egész magyar politikai rendszer megújítását, a demokrácia új formájának kialakítását, amellyel tízezreket, százezreket vonnak be a közéletbe. Ennek egyik eszköze a nemzeti konzultáció. A kongresszus konkrét kérdéseiről szólva elmondta, hogy egyre szélesebb szövetséget akarnak a 2003 májusában elkezdődött folyamat részeként, amelyben "abbahagyták a pártéletet" és szövetséggé alakultak. A tervek szerint a kongresszuson létrehozzák - a testület döntésének megfelelően - a tagozati tanácsot, vagy tagozati testületet és a szövetségi tanácsot. Mint mondta, döntés nem születhet majd a tagozatok véleménye nélkül. A tervek szerint bevezetik a pártoló tagságot, hogy azok is csatlakozhassanak a szövetséghez, akik nem akarnak a szűken vett pártéletben részt venni. Kérdésre válaszolva közölte, hogy ő még nem hallott "csillaghullásról"; a hétvégi kongresszuson a vezetés két új alelnökkel bővül, akiket a tagozatok javasoltak. Ugyancsak kérdésre reagálva Orbán Viktor nem nevezte kizárhatónak azt, hogy más lesz a Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje, de erről véleménye szerint korai még beszélni, ezekre a kérdésekre az év végén várható szövetségi kongresszuson kell majd választ adni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek