Észak-Korea tovább fegyvezkezik
Észak-Korea, amely már rendelkezik atomfegyverrel, további ilyen fegyvereket állít elő - mondta Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettes egy amerikai tévécsatornának.
Dátum: 2005-06-09 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:43.063233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észak-koreai külügyi vezető az ABC tévétársaságnak adott, szerda este sugárzott interjújában kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Phenjan már rendelkezik atomfegyverrel, és "igennel" felelt arra a kérdésre is, hogy Phenjan jelenleg is fáradozik-e továbbiak előállításán. Kim Kje Gvan nem fedte fel, hogy Észak-Koreának hány atomfegyver van a birtokában, szavai szerint azonban elegendő mennyiségű ahhoz, hogy megvédje magát egy amerikai támadással szemben. Az észak-koreai külügyminiszter-helyettes mindazonáltal azt hangoztatta, hogy Phenjan atomprogramjának nem célja az Egyesült Államok megtámadása. "Nincs semmilyen arra irányuló szándékunk, hogy megtámadjuk az Egyesült Államokat" - tette hozzá. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) május elején úgy becsülte, hogy Észak-Korea hat atomfegyverrel rendelkezhet. Amerikai és kínai illetékesek kedden bejelentették, hogy valószínűleg néhány hét múlva újrakezdődhetnek a hatoldalú tárgyalások Észak-Korea atomprogramjáról. A két Korea, Kína, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével folytatott megbeszélések tavaly rekedtek meg, mert Észak-Korea bojkottálta a tavaly szeptember vége előtt tervezett negyedik tárgyalási fordulót.
MTI - fideszfrakcio.hu