Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezárt követségek

Gyanús küldemények miatt csütörtökön bezárták több külföldi ország ausztráliai nagykövetségét, köztük az amerikai, a brit és a japán külképviseletet - közölte az ausztrál rendőrség.


Dátum: 2005-06-09 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:43.716025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Canberrai tisztségviselők szerint gyanús csomagot kapott Dél-Korea nagykövetsége is. Az ausztrál parlamentbe szintén érkezett gyanús - fehér port tartalmazó küldemény -, aminek következtében elrendelték a törvényhozás épületének részleges lezárását. Az ausztrál rendőrség szóvivője közölte, hogy a szóban forgó küldeményeket biztonságos helyre vitték. A héten ez már nem az első ilyen eset Canberrában: kedden Indonézia nagykövetsége kapott gyanús csomagot, ráadásul egy héten belül immár másodszor. A fenyegetést a hatóságok összefüggésbe hozzák azzal, hogy Indonéziában nemrég 20 évi börtönre ítéltek kábítószer-csempészés vádjával egy ausztrál nőt, s az eset nagy felháborodást keltett Ausztráliában. "A küldeményt megvizsgálták, s az ártalmatlannak bizonyult" - mondta kedden újságíróknak az ausztrál szövetségi rendőrség szóvivője. A nagykövetség egyik dolgozója hozzátette, hogy a zavarkeltő csomag ezúttal is port tartalmazott, csakúgy mint a múlt pénteken postázott küldemény. Akkor a képviselet személyzetének 46 tagját helyezték egészségügyi zárlat alá, attól tartva, hogy a por esetleg halált okozó lépfene-baktériumokat tartalmaz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek