Letargia és düh
"Letargia és düh." Így jellemezte egy MSZP-s képviselő a pártban uralkodó hangulatot. Sokan már azt rebesgették: a szombatra összehívott kongresszuson Hiller István távozása is napirendre kerül, ez azonban - állítások szerint - nem így lesz. Bár a küldöttek egyharmada kérheti személyi kérdések napirendre vételét, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök világossá tette a párt vezetői és "fenegyerekei" számára: a széthúzó és veszekedő párt képe csak árthat, így az elnökválasztás miatti felelősség elismerése mellett egységes, összetartó párt képét kell mutatniuk szombaton - írja a Színes Bulvár Lap.
Dátum: 2005-06-09 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:44.301060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez pedig azt jelenti: Hiller maradhat, bár az MSZP első embere tulajdonképpen már a miniszterelnök. Megalakult ugyanis párt választást előkészítő bizottsága, melynek Gyurcsány a vezetője. Márpedig az alapszabály kimondja: kampány idején a pártot ez a bizottság irányítja.
Az SZDSZ-szel való viszony azonban továbbra is fagyos. Kuncze Gábor nem számít arra, hogy pártjának miniszterei közül valakinek is távoznia kellene. Biztosat ez ügyben senki nem mert mondani, bár az jelzésértékű, hogy az eddig SZDSZ-ellenes nyilatkozatokat tevő Suchman Tamás tegnap már úgy nyilatkozott a napilapnak: ő koalíciópárti.
szinesbulvarlap.hu - fideszfrakcio.hu