A polgári körök munkaértekezlete is a kongresszussal egyidőben lesz
A Fidesz kongresszusával egyidőben, szombaton és ugyanazon a helyszínen, a Budapesti Nemzetközi Vásár területén tartják országos éves munkaértekezletüket a polgári körök - mondta el az MTI-nek Hende Csaba, a polgári körök koordinátora.
Dátum: 2005-06-09 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:45.183471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, a Fidesz elnöksége döntött úgy, hogy a polgári körök rendezvényét meghívja a kongresszus helyszínére, így szombaton a BNV területén egyfajta "Fidesz nyílt napra" látogathatnak ki az érdeklődők. A munkaértekezleten felszólal Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki a polgári körök segélyalapja által gyűjtött összeget átadja majd a mádi és mátrakeresztesi árvízkárosultak képviselőinek. Felszólal még többek között Melocco Miklós szobrászművész, Szörényi Levente zenész, valamint az ország minden részéről érkezett polgári körök is bemutatkoznak. A munkaértekezlet lényege, hogy értékeljük a mögöttünk hagyott három éves időszakot és megfogalmazzuk a jövőbeni terveket - hangsúlyozta Hende Csaba. Elmondta: lesz olyan helyszín is, ahol az expókhoz hasonlóan mutatkoznak be a Fidesz tagozatai és más szervezetek is, például a Nemzeti Konzultációs Központ, a Polgárok Háza vagy a Kormányzás 2006 munkacsoport. Az ide látogatók pódiumbeszélgetéseket hallgathatnak majd. Emellett egész nap kulturális műsor várja az érdeklődőket, de szerveztek véradást, valamint jótékonysági gyűjtés is lesz a hazai és határon túli árvízkárosultaknak. A szombati Fidesz-kongresszuson a testületi beszámolók meghallgatása és a tisztújítás mellett döntenek majd az alapszabály módosításáról, amelynek eredményeképpen Pokorni Zoltán és Schmitt Pál mellett további két alelnöke lehet a pártnak. A kongresszuson mintegy 1800 küldött vesz részt, közel ezer szervezet delegálásában. Orbán Viktor, az egyik kereskedelmi televíziónak adott interjújában szerdán elmondta: a tervek szerint a kongresszuson létrehozzák - a testület döntésének megfelelően - a tagozati tanácsot vagy tagozati testületet és a szövetségi tanácsot. Mint mondta, döntés nem születhet majd a tagozatok véleménye nélkül. A tervek szerint bevezetik a pártoló tagságot, hogy azok is csatlakozhassanak a szövetséghez, akik nem akarnak a szűken vett pártéletben részt venni. Orbán Viktor nem tartja kizárhatónak azt, hogy más lesz a Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje, de erről véleménye szerint korai még beszélni, ezekre a kérdésekre az év végén várható szövetségi kongresszuson kell majd választ adni.
MTI - fideszfrakcio.hu