Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szenátusi kiszivárogtatást vizsgál az FBI

A Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) egy kiszivárogtatási ügyben vizsgálódva arra kérte a szeptember 11-i terrorcselekményekkel foglalkozó szenátusi hírszerzési bizottság mind a 17 tagját, hogy adják át a június 18-án déltől 19-én délután negyed négyig folytatott telefonbeszélgetéseik felvételét, határidőnaplóikat, vagy akkori feljegyzéseiket, amelyekből kiderülhet, hogy kapcsolatba kerültek-e újságírókkal.


Dátum: 2002-08-25 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:44.910465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az FBI kérésében megjelölt június 18-án az egyik legtitkolódzóbb hírszerző kormányszerv, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója, Michael V. Hayden tájékoztatta a szenátusi bizottságot két, az ügynökség által szeptember 10-én este elcsípett és rögzített arab nyelvű üzenetről, amelyek egy küszöbönálló akciót sejtettek, de a felvételt csak 12-én fordították le.

A bizottsági meghallgatást követő napon, június 19-én a sajtó máris beszámolt a két üzenet tartalmáról az NSA által rögzített szöveg alapján: "A meccs nemsokára megkezdődik", illetve "Holnap lesz a nulla óra".

Bob Graham floridai demokratapárti szenátor, a bizottság elnöke megígérte, hogy eleget tesz a kérésnek és szenátortársait is erre buzdítja. Graham szenátor júniusban maga kérte John Ashcroft igazságügyi minisztertől, hogy indítson vizsgálatot az ügyben, miután a Fehér Ház méltatlankodott a kényes információ kiszivárgása miatt.

Az FBI ügynökei az utóbbi hetekben sok emberrel elbeszélgettek, köztük a szenátus és a képviselőház hírszerzési bizottságának minden tagjával, összesen 37 törvényhozóval. A The Washington Post szerint az ügynökök rendre feltették nekik azt a kérdést is, hogy hajlandók-e poligráfos hazugságvizsgálatnak alávetni magukat. A többségük erre nemet mondott.

Az FBI a jelek szerint a szenátorok között keresi a kiszivárogtatót, mivel a képviselőház hírszerzési bizottságától nem kérte a telefonbeszélgetések felvételeit. A kongresszus több tagja rossz szemmel, hüledezve nézi, hogy a végrehajtó hatalom részét képező FBI kutakodik a törvényhozók után, akik végül is az FBI tevékenységét felügyelik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek