Szegedi önkormányzat: kevesebbet ér egy óvodás mint egy ürge
Egyoldalúan felmondta a szegedi önkormányzat több egyházi fenntartású óvoda kiegészítő támogatását ez év szeptemberétől. A döntést írásban még nem kapták meg, a szóbeli tájékoztatást pedig nem indokolták írja a Délmagyarország.
Dátum: 2005-06-09 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:50.148978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érintetteknek a döntést még nem indokolták. A három óvodába több száz gyermek jár, a támogatás összeg éves szinten intézményenként 2-3 millió forint.
Az egyházközség vezetői sérelmezik azt is, hogy az óvodába járó 120 gyermek nem ér meg annyit az önkormányzatnak mint egyetlen ürge. A szegedi repülőtér átépítése során ugyanis példányonként 180 ezer forintért telepítettek át összesen 38 rágcsálót. A református Clarisseum óvodának pedig éppen ennyi a havi kiegészítő támogatása.
Az önkormányzat összesen négy óvodától vonta meg a támogatást, ebből három egyházi fenntartású.
A református óvodában a szülőknek kell biztosítani a kieső támogatást, bár sérelmezik, hogy az ő gyerekük miért ér kevesebbet, mint az önkormányzati intézmények kis lakói. Ha a szülők nem nyúlnak a zsebükbe, akkor bezárhatják az óvodát.
Forrás: Délmagyarország