Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tokió rendezné kapcsolatait Phenjannal

A japán-észak-koreai kapcsolatok rendezését szorgalmazta Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőhöz intézett üzenetében, hangsúlyozva, hogy "komoly és őszinte választ" vár a japán kezdeményezésekre és feltételekre.


Dátum: 2002-08-25 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:45.251386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A japán miniszterelnök üzenetét Tanaka Hitosi, a Phenjanban tartózkodó japán külügyminisztériumi küldöttség vezetője olvasta fel Hong Szong Nam észak-koreai miniszterelnök előtt.

Koidzumi Dzsunicsiro első ilyen tartalmú üzenetében leszögezte: komoly tárgyalásokra törekszik Phenjannal a legkülönbözőbb kérdésekről, beleértve a diplomácia kapcsolatok rendezését. A japán kormányfő üzenetében hangsúlyozta: elvárja, hogy Észak-Korea őszinte és komoly választ adjon.

A koreai miniszterelnök, aki országa politikai hierarchiájában a negyedik helyen áll, megígérte japán vendégének, hogy átadja Koidzumi Dzsunicsiro üzenetét Kim Dzsong Ilnek, amint az észak-koreai vezető hazatér oroszországi látogatásáról.

A japán küldöttség szombaton érkezett Phenjanba és a kétnaposra tervezett tárgyalások vasárnap kezdődnek az észak-koreai illetékesekkel. A megvitatandó kérdések között szerepel annak a tizenegy japán állampolgárnak az ügye, akiket észak-koreai ügynökök a hetvenes és nyolcvanas években raboltak el hazájukból. A japán állampolgárok elrablásának vádját az észak-koreai hatóságok mindeddig visszautasították.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek