A fővárosi szakbizottság elutasította a csepeli szennyvíztisztítóval kapcsolatos javaslatot
Elutasította a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága a környezetvédelmi tárcának egy, az összességében 180 milliárd forintos csepeli szennyvíztisztító építésével összefüggő javaslatát csütörtöki ülésén.
Dátum: 2005-06-09 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:52.582438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tender-kiírásban vétójoggal rendelkező minisztérium azt szorgalmazta: a beruházás műszaki ellenőri pályázatát úgy írják ki, hogy a jelentkezőknek "legalább egy folyamatban lévő, legalább egy naptári évvel korábban megkezdett, vagy befejezett" építőipari beruházásuk legyen.
Deák András (MKDSZ) bizottsági elnök az MTI-nek elmondta: az, hogy a gyakorlatilag vétójoggal rendelkező szaktárca példa nélküli módon ragaszkodik ehhez az álláspontjához, "azt a gyanakvást kelti benne, hogy a tárca egy olyan céget akar befuttatni, amely csak ilyen minimális idejű referenciával rendelkezik".
MTI - fideszfrakcio.hu