Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Parlament megszavazta Őry Csaba jelentését

Nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén Őry Csaba (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség) jelentését az Európai Unió új tagországainak szociális beilleszkedési helyzetéről.


Dátum: 2005-06-09 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:54.044917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Bizottság számára javaslatokat megfogalmazó jelentés - mint azt a szöveget ismertető, vitaindító felszólalásában Őry Csaba kiemelte - egyebek között rámutatott arra, hogy az Európai Unióban a munkahelyteremtés az egyik leghatékonyabb módszer a szegénység leküzdésére és a szociális bevonásra. Sikeres társadalmi beilleszkedési politika csak a munkahelyteremtést támogató megfelelő gazdaságpolitika mellett képzelhető el - hangoztatta a képviselő, aki szerint külön figyelmet kell fordítani a kis- és középvállalatok támogatására.

Drámai mértékűnek minősítette a jelentés a térségbeli önkormányzatok eladósodottságát: Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia önkormányzati adósságállománya jelenleg 10 milliárd euró, ez az uniós összköltségvetés 10 százalékának felel meg, ráadásul - mint a képviselő az MTI-nek Strasbourgból nyilatkozva elmondta - növekedése egyre gyorsul. Ez Őry szerint szorosan összefügg azzal, hogy az önkormányzatok szociális feladatainak bővülésével a finanszírozás képtelen volt lépést tartani. Ezzel kapcsolatos gondok egyébként a régi tagállamokban szintén ismertek - hangoztatta az EP képviselő.

A jelentés sürgette a jó gyakorlatok cseréjét, az információk tagállamok közti megosztását is. Az új tagállamokban jó és ügyes megoldásokat látni például a roma kisebbség segítésére, a nők esélyegyenlőségének biztosítására, továbbá az idősek vagy fogyatékosok munkába állására - ezeket az ötleteket az EP - amely problémának tartja az egészségügyi ellátás és az oktatási rendszer hiányosságait, illetve a kisebbségek kirekesztését is - mintául ajánlja a többi ország számára.

"Nem kívánunk kétsebességű Európát, egy olyan uniót, amelynek az egyik felében a szociális védőrendszer fejlett és magas színvonalú, a másik felében azonban egy ementáli sajthoz hasonlóan lyukakkal van tele, és évről évre foszladozik az államháztartás nehézségei, a költségvetési problémák, a megszorító intézkedések és hasonló nehézségek miatt. Ha ilyen helyzet alakulna ki, az egyenes utat jelentene a szociális dömping felé, amelyet mindannyian nemkívánatos jelenségnek tekintünk" - hangoztatta felszólalásában Őry Csaba.

Neelie Kroes európai biztos időszerű és hasznos jelentésnek nevezte a tárgyalt dokumentumot, mert az egy sor olyan témára hívja fel a figyelmet, amellyel a brüsszeli bizottságnak többet kell foglalkoznia. Őry Csaba különösen fontosnak tartotta, hogy a Barroso-bizottság a jelentés nyomán meg kívánja vizsgálni az

önkormányzatokkal összefüggő problémákat - erről Kroes asszony külön

is biztosította a jelentéstevőt.

Őry Csaba a vita után elmondta: a parlamentben napirenden van egy hasonló jelentés a teljes EU szociálpolitikai helyzetéről, és ebben jól felhasználhatók a most megszavazott csatlakozói jelentés megállapításai. Bizonyosságát fejezte ki egyúttal, hogy az Európai Bizottság is megfelelően reagál majd az elfogadott ajánlásokra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek