Az önkormányzatoknak nincs pénzük a panelprogramra
A Gyurcsány Ferenc által bejelentett panelprogram, nem jelent valódi megoldást a lakótelepeken élő több mint kétmillió ember számára. Az önkormányzatok számára biztosított hitellehetőség még tovább fogja terhelni az MSZP-SZDSZ - kormány elhibázott politikája következtében, már jelenleg is eladósodással küszködő önkormányzatokat.
Dátum: 2005-06-09 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:54.657049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzati szövetségek szerint a kormány nem egyeztetett velük, pedig akkor nyilvánvalóvá vált volna, hogy az önkormányzatoknak a panelprogramra nincs anyagi forrása.
Másrészt a szocialisták nem veszik figyelembe azt sem, hogy a panellakásban élő, többségében alacsony keresetű családok, illetve a nyugdíjasok sem tudnak közel fél millió forintos önerőt biztosítani otthonuk felújításához. Nem célszerű, hogy ezt a problémát hitelfelvételi lehetőséggel, vagyis a lakók további eladósításával próbálja megoldani a kormány.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség azt kéri a kormánytól, hogy olyan javaslatokat dolgozzon ki, amelyek valódi segítséget nyújtanak a lakótelepen élőknek. Igazi és tartós megoldások ugyanis csak a lakóközösségekkel való párbeszéd során, a helyi különbségek figyelembe vételével valósíthatók meg.
Mádi László
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Lakáspolitikai Műhely
2005. június 09.