Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fuvarozók demonstráltak Szombathelyen

Szombathelyre érkezett csütörtökön délután, a NiT- Hungary Magánfuvarozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének demonstrációs kamionja. Akciójukkal, melynek során az ország valamennyi nagyvárosát felkeresik, a magyar közúti közlekedési szolgáltatók hátrányos helyzetére kívánják felhívni a figyelmet a résztvevők, azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat hatékony intézkedésekkel járuljon hozzá a fuvarozók versenyképességének javításához - hangoztatta a demonstráció helyszínén az MTI-nek Rátz György, a NiT Vas megyei irodavezetője.


Dátum: 2005-06-09 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:53:57.918373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demonstráció szombathelyi állomásán csak néhány fuvarozó jelent meg, ők is inkább gyalogszerrel jöttek, hogy a kamion falára személyesen is felírják azokat az észrevételeiket, javaslatait, amelyeket a fuvarozó szakmai szervezetek felhasználhatnak a kormánnyal megkezdett tárgyalásoknál.

Rátz György szerint a figyelemfelkeltés, a tájékoztatás volt az elsődleges céljuk, a csekély részvétel nem azt jelenti, hogy ne lenne egységes a szakma, vagy ne határoznák meg egyértelműen a kéréseiket.

Hangsúlyozta: költségeik csökkentését, az adók mérséklését, a szakmát segítő pályázati lehetőségek megnyitását, gépjárműbeszerzéseik kedvezményessé tételét tartják a legfontosabbnak, de szavai szerint nem adták fel azt az igényüket sem, hogy a gázolaj adótartama csökkenjen, erről továbbra is tárgyalni kívánnak.

A kamion falára felírt javaslatok szerint a fuvarozók legjobban azt szeretnék elérni, hogy ne vegyék el előlük a fuvart a "fehér rendszámosak", vagyis a teherfuvarozási engedéllyel nem rendelkezők.

Szeretnék, ha csökkennének a szerintük felesleges adminisztrációval járó terhek, ha a túlsúlyos járművek miatt a felrakókat büntetnék, ha külföldi járműveket sokkal szigorúbban ellenőriznék, valamint ha eltörölnék Magyarországon a hétvégi kamiontilalmat.

Koltai Ernő, Vas megyei fuvarozó úgy vélekedett: Magyarországon nem sok a fuvarozó, a gond inkább az, hogy akik fuvaroznak azoknak nincs munkája, mert szavai szerint "idegen országbeliek" viszik el előlük a munkát, a magyar fuvarozók a magas közterhek miatt nem versenyképesek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek