Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elviselhetetlen teherforgalom ellen tüntetnek Csornán

A Csornáról Szombathely felé vezető út lakói azért demonstráltak, mert a teherforgalom miatt pokollá válik az életük. Elkerülő út nincs, csak kitérő válaszok - így foglalták össze a kormány ígérgetéseit. Ingatlanjaik értéke zuhanórepülésben csökken, óránként 400-500 kamion vonul el ablakaik előtt. Rettegnek a balesetveszélytől, a szénmonoxid-szennyezéstől, s attól, hogy problémájukkal magukra hagyták őket


Dátum: 2005-06-10 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:00.564743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lakók elmondták: Medgyessy Péter és az MSZP 2002-ben azzal kampányolt, hogy elkészül az elkerülő út. Ezért is nem értik a városvezetők mostani kijelentését, miszerint erre 2013-ig semmi esély. Az uniós csatlakozás óta ezen az útszakaszon 50 százalékkal nőtt a teherforgalom, Csorna a legszennyezettebb városok egyike hazánkban. A kamionok a hétvégi tiltást követően éjjel és nappal szünet nélkül haladnak át, egy perc nyugalmat nem hagyva.

A demonstrálók kijelentették: a felelőtlen ígérgetések tönkretették az életüket. Ráadásul egy újabb bevásárlóközpont is épül a környezetükben, amely további 30 százalékos forgalomnövekedést idéz majd elő. Mint mondják, nincs vesznivalójuk, így ha kell, a tüntetés legradikálisabb formáitól sem riadnak vissza.

Forrás: Hír Tv

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek