A nagyvárosok hasonló gondokkal küszködnek
Pelczné Gáll Ildikó csütörtökön a Fidesz budapesti elnökségének tagjaival találkozott. A megbeszélésen szóba került a hazai nagyvárosok helyzete, és a politikusok hangsúlyozták, hogy a gondok megoldása csak közösen képzelhető el, ezért fontos az erre vonatkozó programpontok beépítése a Nemzeti Fejlesztési Tervbe.
Dátum: 2005-06-10 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:01.565712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pelczné Gáll Ildikó elmondta, hogy Miskolc nagyon nehéz helyzetben van, 2002 óta nem talál magára, és nem találja a kilábalás útját. A politikus véleménye szerint meg kell vizsgálni minden olyan javaslatot, szándékot, újítást, amelyet példaként lehet Miskolc elé állítani. A fővárosi fideszes politikusokkal folytatott beszélgetést hasznosnak ítélte, hiszen sok probléma hasonló a két városban, és felhívta a figyelmet arra, hogy egy nemzeti stratégia keretén belül olyan egységes formát kell kidolgozni, amelyet biztosan meg lehet valósítani, és amelyek elősegítik a nagyvárosok fejlődését. Pelczné Gáll Ildikó a nők és a munka kapcsolatáról is beszélt, és hangsúlyozta olyan helyzetet kell teremteni a nők számára, hogy a család és a karrier között ne kelljen választaniuk. Véleménye szerint ennek érdekében családbarát munkahelyekre van szükség.
Menczer Erzsébet a női politikusok szerepét hangsúlyozandó kifejtette, hogy a közéletben szüksége van egy másfajta, árnyaltabb gondolkodásra, közösségformálásra. "Mi elsősorban nők vagyunk, anyák vagyunk, de közben dolgozunk, megpróbálunk értéket teremteni, és megpróbáljuk a gyermekeinket nevelni, hogy tisztességes felnőtté váljanak" - tette hozzá a Fidesz Női Tagozatának elnökségi tagja. Pelczné Gáll Ildikóról elmondta, hogy a három gyerek nevelése mellett sikeres a közéletben, a munkahelyén, és sikeres a politikában is.
Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu