Agyhalál - 2005. június 10.
Időarányosan teljesítette foglalkoztatási programját a kormány - mondta Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási Bizottságának MSZP-s alelnöke.
Dátum: 2005-06-10 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:11.071273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP vezette kormány vállalásai között szerepelt, hogy 300-400 ezer új munkahelyet teremt, ennek eredményeképp mintegy 100 ezerrel többen dolgoznak majd, mint a kormányváltás évében - mondta a politikus.
Gúr Nándor elmondta: az elmúlt három évben mintegy 300 ezer új munkahely jött létre, "igaz, mintegy 270 ezer meg is szűnt". "Ilyen értelemben a 300-400 ezer új munkahely teremtésében a kormány időarányosan teljesítette vállalását, sőt picit előrébb is jár, de ez nem hozza azt az eredményt, amit gondoltunk".
MTI