Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem az Unióval van baj, hanem a kormánnyal

Az európai alkotmányt elutasító francia és holland népszavazáson ugyanaz a kirekesztő nézetrendszer jelent meg, mint a kettős állampolgárságról szóló tavaly decemberi magyarországi referendumon - jelentette ki Martonyi János szombaton Budapesten, a Fidesz-kongresszushoz kapcsolódó politikai fórumon.


Dátum: 2005-06-11 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:14.886095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A franciaországi "nem"-et is a baloldal hozta, hiszen a Francia Szocialista Párt szavazóinak nagy többsége nemmel szavazott az európai alkotmányos szerződésre - mondta az Orbán-kormány volt külügyminisztere, a Szabad Európa Központ vezetője a magyar EU-tagság egy évéről rendezett pódiumbeszélgetésen. Úgy vélekedett, hogy az európai alkotmány elutasításával Európa legalább szembesül önmagával, önvizsgálatot tart, és megkeresi a megújulás útját. Ez az út a volt külügyi vezető szerint éppen a nemzeti kisebbségvédelem, a nemzeti önazonosság elfogadása lehet az európai integrációs számára. "A jövő Európájának a nemzeti kisebbségeknek biztosított autonómiákra kell épülnie" - hangsúlyozta Martonyi János.

Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese megrázónak nevezte a magyar EU-tagság első évéhez kapcsolódó pénzügyi adatokat. Hozzátette: lehangoló, hogy idén Magyarország - mint mondta - 133 milliárd forintos befizetés mellett csak 91 milliárdot kap az uniótól, így ez 42 milliárdos mínuszt jelent. Elkeserítőnek mondta a tavalyi mérleget, a magyar állampolgárokra jutó 16 eurós kifizetést is, a 36 eurós lengyel és a 104 eurós litván adattal összehasonlítva. "Nem az uniós tagsággal van a baj, hanem a kormánnyal" - mondta Szájer József, aki szerint a dolgok ott indultak el rossz irányba, amikor 2002-ben Koppenhágában a magyar kormány "rossz megállapodást" kötött az EU-val. Az EP-képviselő ennek kapcsán kiemelte: ha az EU egy összegben előre kifizetné Magyarországnak a neki járó uniós pénzeket, és az nem fogadja el, hanem inkább a pályázást választja ezekre a pénzekre, "az nem tekinthető teljesen épeszűnek".

Schmitt Pál EP-képviselő, a Fidesz alelnöke arról beszélt, most arra kell koncentrálni, hogy az EU 2007 és 2013 közötti költségvetésében a gazdagok szolidaritása ne lanyhuljon, és a legutóbb csatlakozott, lényegesen szegényebb tíz ország érdekeit kiszolgálják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek