Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vitafórum a polgári alternatíva közép-európai jövőjéről

A közép-európai országokban ritka nagy esély kínálkozik arra, hogy a következő választások után mindenütt jobbközép kormány legyen hatalmon - jelentette ki a cseh Polgári Demokrata Párt elnöke szombaton Budapesten, a Fidesz-kongresszus keretében a polgári alternatíva jövőjéről rendezett vitafórumon.


Dátum: 2005-06-11 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:15.208654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az életminőség, a gazdaság javítását célzó reformokat mi tudjuk végrehajtani" - mondta Mirek Topolánek. Szerinte a közép-európai jobbközép pártok számára egyformán fontos Románia és Bulgária EU-csatlakozása, valamint az is, hogy a Balkán stabilizációját erősítse a délkelet-európai országok európai integrációja.

A vitafórumon Emil Constantinescu volt román államfő, a Népi Akció elnöke azt mondta: az európai alkotmányos szerződés leszavazása kapcsán is érezhető problémákra, a polgárok és a politikusok közötti elidegenedésre a jobbközép pártok jelenthetik a megoldást. "Mi közvetlen párbeszédet folytatunk a lakossággal, kapcsolatokat alakítunk ki a kereszténydemokrata értékrend alapján" - jelentette ki Emil Constantinescu. Megjegyezte: Európa jövője nem a brüsszeli bürokrácia kezében, hanem a nép kezdeményező erejében van.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek