Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Maradtak a keményvonalasok a zimbabwei kormányban

Robert Mugabe zimbabwei elnök bemutatta átalakított kormányát, amelyből eltávolította mérsékelt pénzügyminiszterét, de megtartotta a " keményvonalas" politikusokat.


Dátum: 2002-08-25 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:47.603819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simba Makoni, a pénzügyek eddigi irányítója sürgette, hogy a kormány tanúsítson önmérsékletet a földfoglalások terén és vessen véget az olyan politikai akcióknak, amelyek tönkreteszik a fekete afrikai ország gazdaságát. A pénzügyminisztérium élére az eddigi ipari és kereskedelmi miniszter, Herbert Murewa került.

A zimbabwei kormány pénteken nyújtotta be lemondását Robert Mugabe elnöknek.

Mugabe államfő márciusi választási győzelme óta nem módosított kormánya összetételén. Az elnöknek a megválasztását követő 30 napon belül le kellett volna tennie a hivatali esküt. Ezzel a mai napig adós, amiért éles bírálatok érték külföldön és belföldön egyaránt. A kormány hétfőn leteszi az esküt, de az nem egyértelmű, hogy maga az elnök rászánja-e magát erre a lépésre.

A kormányátalakítás előtt a televízió méltatta az államfőhöz hű politikusok szerepét a fehérek földjeinek lefoglalásában és abban, hogy az ország szakított a Nemzetközi Valutaalappal, valamint a többi nyugati pénzintézettel.

A kormány júliusban módosította a földszerzésről szóló törvényt, eszerint a fehér birtokosoknak augusztus 8-ig el kellett hagyniuk földjüket. A hatóságok e birtokokat a föld nélküli fekete bőrűek között osztják ki. A határidőig a 2900 farmercsalád 40 százaléka engedelmeskedett. Azokkal szemben, akik ennek még nem tettek eleget, egyelőre nem alkalmaztak kényszert.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek