Lafontaine új pártszövetsége szociális érdekvédő hadjáratot hirdet
A sűrű szociális hálóval és magas foglalkoztatási mutatókkal rendelkező Dánia és Svédország példája fog az új német baloldali pártszövetség szeme előtt lebegni az előre hozott parlamenti választásokat megelőző kampányban - jelentette be a szövetség listavezetője egy vasárnapi német lapban, a Bild am Sonntagban.
Dátum: 2005-06-12 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:20.453777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Oskar Lafontaine a vezető kormánypárt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egykori vezető politikusából lett a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) és a Munka és a Szociális Igazságosság Pártja - Választási Alternatíva (WASG) által nemrégiben létrehozott választási szövetség egyik vezéralakja. A terv szerint Lafontaine lesz a pártszövetség kancellárjelöltje.
Az SPD-től balra álló szövetség harcot hirdet az állástalanok, a munkavállalók és a nyugdíjasok érdekében. Dániáról és Svédországról kívánnak példát venni, ahol magas a foglalkoztatás, és sűrű a szociális háló. Az új baloldal "modern gazdaság- és pénzügypolitikát fog képviselni, ami ismét növekedést és állásokat teremt majd Németországban" - mondta Lafontaine a vasárnapi lapnak.
MTI - fideszfrakcio.hu