Százmilliókért jelentik be az adóemeléseket
A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet, hogy azonnal állítsa le a közpénzből folytatott szocialista pártkampányt, mivel Magyarország adófizetőinek nincs pénzük arra, hogy meghallgassák, milyen bevételüket akarja a kormány újból megadóztatni - mondta Répássy Róbert vasárnap sajtótájékoztatón.
Dátum: 2005-06-12 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:22.050285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a kormány három hetes országjáró kampány során, 160 helyszínen nettó százötven millió forintért kívánja népszerűsíteni a száz lépés programját.
"Könnyű kiszámítani, hogy (...) ez lakossági fórumonként egymillió forintjába kerül az adófizetőknek" - mondta Répássy Róbert, hozzátéve, hogy ennyibe kerül az, "hogy Gyurcsány Ferenc miniszterei és államtitkárai elmennek különböző lakossági fórumokra és ott az emberek kérdéseire válaszolnak".
Dobó László azokról a kormányszóvivő által nem cáfolt értesülésekről ejtett szót, melyek szerint a választásokig hátralévő időben a kormány közpénzből napi 10 millió forintot kíván költeni "különböző kampányfogásokra". Megfogalmazása szerint "a Gyurcsány-kormány húsz nyugdíjas egy évi nyugdíjával megegyező összegért "kávézgat az emberekkel".
"Nem kell hozzá nagy fantázia, hiszen a száz lépés programja is erről kellene hogy szóljon, hogy mik azok a területek, ahol ezt a napi tíz millió forintot a következő egy évben elég hatékonyan el lehetne költeni" - mondta.
Dobó László közölte: a Fidesz "erre a milliárdos pénzpazarlásra" jövő héten az Országgyűlésben Gyurcsány Ferenctől is magyarázatot vár.
Répássy Róbert úgy fogalmazott, hogy "ez a kormánypropaganda" valójában "az MSZP választási érdekeit szolgálja", amit jól mutat az is, hogy a kormány olyan módon kívánja politikáját népszerűsíteni, amely szokásosan az országgyűlési képviselők feladatai közé tartozik.
"Arra szólítjuk fel Gyurcsány Ferencet, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzetében azonnal állítsa le ezt a közpénzből folytatott pártkampányt, ugyanis ma Magyarország adófizetőinek nincs ennyi pénzük arra, hogy meghallgassák azt, hogy éppen a kormány milyen bevételét akarja az embereknek újból megadóztatni" - hangsúlyozta.
fideszfrakcio.hu