Mindszenty-szimpozium Tihanyban
Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása pappá szentelésének 90., esztergomi érsekké való kinevezésének 60. és halálának 30. évfordulóján szimpoziumot rendeztek vasárnap Tihanyban, a bencés apátságnál; Mindszenty kardinálisra emlékezve főpapi szentmisét mutatott be Kiss-Rigó László, esztergomi segédpüspök.
Dátum: 2005-06-12 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:22.383852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindszenty bíboros boldoggá avatását, melynek folyamata öt éve kezdődött, 950 ezer magyar hívő kéri aláírásával és folytonos imájával - mondta a szimpoziumon Habsburg Mihály, a Mindszenty Alapítvány elnöke. Hangsúlyozta: a magyar fiatalokkal meg kell ismertetni Mindszenty életpályáját, üzenetét és tanítását.
Lezsák Sándor, független parlamenti képviselő, a Mindszenty Társaság ügyvivője hangsúlyozta: vállalni kell büszkén, hogy "Magyarország Mindszenty országa". A politikus emlékeztetett arra, hogy 1999 márciusában az Egyesült Államok külügyminisztere is azt mondta, amikor a NATO-hoz való csatlakozásunk dokumentumait aláírtuk, hogy "Szent István és Mindszenty bíboros országa csatlakozott az Észak-atlanti Szövetséghez".
Lezsák Sándor szerint a Mindszenty életmű "forrása lehet a magyar jövendőnek". Hozzátette: ezért is ad a társaság Mindszenty-ösztöndíjat tehetséges diákoknak, fiatal történészeknek és szervez vetélkedőket a középiskolásoknak.
P. Szőke János atya, Mindszenty boldoggá avatási eljárásának posztulátora emlékező beszédében arra mutatott rá, hogy a volt esztergomi érsek, hercegprímás tanítása és példája igazi magyar érték.
Jókai Anna, Kossuth-díjas író azt emelte ki, hogy Mindszenty bíboros szolgált, "ő valóban Isten szolgája volt". Hozzátette: mérce volt, és az ma is. Mint mondta: irgalom és méltóság jellemezte; "mindig irgalmas volt a befogadó szeretetet illetően, de hajlíthatatlan a mérce hirdetésében". Mert akinek nincs mércéje, nincs mihez mérnie az életét, az szerencsétlen ember - hangsúlyozta az író.
Jókai Anna emlékeztetett arra, hogy Mindszenty bíborost sem a nyilasok, sem a bolsevisták nem tudták megtörni, s haláláig vitte azt a keresztet is, hogy éppen a letartóztatásának 25. évfordulóján, 1973-ban nyilvánította üressé a pápa az esztergomi érseki széket.
A szimpoziumon a Mindszenty-perről Kahler Frigyes jogtörténész, egyetemi tanár tartott előadást. A bíborosra emlékező tihanyi fórumon Mindszenty ösztöndíjban részesült Bank Barbara történész, a Mindszenty-díjat pedig M. Kiss Sándor történész, egyetemi tanár és Tímár Ágnes, ciszterci rendbeli volt apátnő vehette át.
MTI - fideszfrakcio.hu