Szaddám Huszein parancsára ölték meg Abu Nidalt?
Brit lapértesülések szerint Szaddám Huszein iraki elnök adott parancsot Abu Nidal meggyilkolására, amiért a palesztin vezető nem volt hajlandó segíteni az Irakban megtelepedett al-Kaida-harcosok kiképzését, felújítani nemzetközi terrorista hálózatának tevékenységét.
Dátum: 2002-08-25 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:47.887017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A The Sunday Telegraph iraki ellenzéki csoportoktól úgy értesült, hogy a Fatah Forradalmi Tanács nevű palesztin csoport vezetője már hónapok óta Szaddám Huszein elnök vendégeként Bagdadban tartózkodott, ahol a bőrrák egy kevésbé súlyos változatával állt kezelés alatt. Az iraki elnök ezen idő alatt megpróbált nyomást gyakorolni rá, hogy segítsen az Afganisztánból Irakba menekült és az ország északi részén megtelepedett al-Kaida-harcosok kiképzésében. Az iraki elnök azt is el akarta érni, hogy Abu Nidal hírhedt terrorcsoportja újítsa fel támadásait az Egyesült Államok és szövetségesei ellen.
Amikor a palesztin vezető elhárította a kéréseket, Szaddám utasította titkosszolgálatát Abu Nidal megölésére. A parancsot egy hete hajtották végre, az iraki titkosszolgálat emberei bagdadi lakásában rárontottak és lelőtték őt. A férfit utána abba a kórházba szállították, ahol rákbetegségét kezelték - írta a vasárnapi brit lap.
Az iraki hatóságok hivatalos közleményükben azt állították, hogy Abu Nidal öngyilkosságot hajtott végre bagdadi otthonában, mert az iraki titkosszolgálat kihallgatásra akarta szállítani őt egy Szaddám Huszein elleni összeesküvés vádjával.
Amerikai titkosszolgálati illetékesek az elmúlt héten felfedték, tudomásuk van arról, hogy az al-Kaida magas rangú tagjai telepedtek át Észak-Irakba, és felvették a kapcsolatot az iraki titkosszolgálat illetékeseivel. Szaddám Huszein állítólag abban reménykedett, ráveheti a palesztin vezetőt, hogy a terrorista cselekmények végrehajtásában megszerzett tapasztalatát felhasználja az al-Kaida-tagok kiképzésében. Abu Nidal, szorosan együttműködve Szaddám Husziennel, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas években számos terrorista merényletet hajtott végre a Közel-Keleten és Európában - emlékeztetett a brit lap.
Egy Irak elleni amerikai katonai akció lehetőségének megnövekedésével az iraki diktátor egyesíteni akarta Abu Nidal szakértelmét az al-Kaida harcosainak fanatizmusával terrortámadások újabb hullámának elindítására. Azt remélte, hogy ily módon megzavarhatja Washingtonnak az iraki rendszerváltást célzó terveit.
A brit lap értesülése egybeesik a Fatah Forradalmi Tanács minapi közleményével, amely azzal vádolta meg az iraki titkosszolgálatot, hogy megölte Abu Nidalt, a palesztin szervezet vezére nem önkezével vetett véget életének. Abu Nidal egy közeli munkatársa a The Sunday Times vasárnapi lapnak adott nyilatkozatában szintén azt állította, hogy az iraki titkosszolgálat ölte meg a palesztin vezetőt.
MTI - fidesz.hu