Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

November elején kezdődik a kínai pártkongresszus

Várhatóan november 8-án kezdődik a Kínai Kommunista Párt XVI. kongresszusa, amelyen döntenek a vezető tisztségviselők személyéről.


Dátum: 2002-08-25 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:48.186432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a kínai központi televízió és az Új Kína hírügynökség jelentette vasárnap, a Politikai Bizottság javasolta november 8-át a kongresszus kezdetének, és annak elfogadásáról a Központi Bizottság dönt következő ülésén, de nem tűnik valószínűnek, hogy változna az időpont. A televízió jelentése szerint a kongresszus előkészületei már megkezdődtek és zökkenőmentesen folynak.

A párt legfontosabb fórumán megvitatják Csiang Cö-min államfő téziseit, és várhatóan sor kerül az új vezető tisztviselők megnevezésére is. Várható, hogy Csiang Cö-min és a párt több hetven év fölötti politikusa távozik párttisztségéből.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek