Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bős: véget érhet a huzakodás

Magyarország az év végéig lezárná a tárgyalásokat Szlovákiával a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében - tudtuk meg. A végleges megállapodás jóváhagyása azonban a mindkét országban tartandó választások miatt kétséges.


Dátum: 2005-06-13 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:25.888484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bartus Gábor, a bősi tárgyalódelegáció tagja a Magyar Nemzet kérdésére elárulta: terveik szerint még az idén lezárnák a szakértői tárgyalásokat a szlovák féllel a bős-nagymarosi vízlépcsővitáról.

Most szakértői szinten, munkabizottságokban folyik az egyezkedés az 1997-es hágai nemzetközi bírósági döntés végrehajtásáról. - Ebben az esetben már a jövő év első felében elkészülhetne a vita lezárását jelentő megállapodás tervezete is, amelyet azonban mindkét ország kormányának jóvá kell hagynia - mondta el Bartus.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek