Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leépít a vasút, és jobb napokra vár a MÁV

Hív a vasút, vár a MÁV! — szólt jó pár évvel ezelőtt a vasúttársaság reklámja. A legnagyobb állami vállalat bizony ma már nem hív senkit, inkább leépítésektől tartanak az emberek, s bizony jobb napokra vár a MÁV - mondta hétfői interpellációjában Szalay Ferenc.


Dátum: 2005-06-13 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:32.150514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc kormányának teljes felszámolási és végkiárusítási receptje a következő:

1. Bízz meg olyan vezetőket, akiknek nincs kötődésük a céghez, sőt szakterületük se a vasút legyen! Mindezért adj nekik milliós fizetést!

2. Gondoskodóan járj kedvében a szakszervezetek felső vezetésének különböző nagyságú juttatásokkal!

3. Szeleteld fel a vállalatot, állandó öncélú átszervezésekkel!

4. Ügyelj arra, hogy a dolgozók bizonytalanságban éljenek: létszámleépítésekkel, kiszervezésekkel tarts állandó félelmet bennük!

5. Amennyiben ezek stimmelnek kezdődhet a végkiárusítás!

Miként működik a recept a gyakorlatban! A MÁV Rt. központi irányításába az elmúlt évben 227 külsős munkatárs került - mutatott rá Szalay Ferenc. A 2005 évre tervezett létszámleépítés majd ötezer dolgozót érint, amely a hírek szerint csak az első része az eltervezett óriási 10-12 ezer ember érintő elbocsátásoknak. A 12 órás üzemidő bevezetésének terve is összefügg az említett leépítésekkel. Annak ellenére történnek mindezek, hogy az emberi erőforrást kiváltó technikai fejlesztések sajnos nem valósulnak meg. Amióta a Gyurcsány Ferenc által favorizált válságmanagerek irányítják a MÁV-ot a 2004-ben mért hosszú lejáratú hitelállomány 123 milliárd forintról duplájára 246 milliárd forintra nőtt. A dolgozók úgy sejtik, hogy a hatalmas összegek felhalmozódásának egyetlen jól körülhatárolható oka van, mégpedig a cég teljes kiárusításának megkönnyítése - mondta a képviselő.

Szalay Ferenc a dolgozók nevében a következő kérdésekkel fordult Kóka János miniszterhez:

Ön szerint mely haladó, lendületes, bátor, és igazságos szociáldemokrata gondolatban szerepel az, hogy szabadítsd meg az egyszerű embert a munkahelyétől?

Hány embert érintenek majd a Gyurcsány-kormány létszámleépítései a MÁV-nál?

Mi a valós oka a 12 órás üzemidő bevezetésének?

Mi az oka a hitelállomány egy év alatti megduplázódásának?

Mi az oka az eladósodottság ilyen mértékű növekedésének?

A MÁV az elmúlt években közel ötven 100%-os tulajdonú leányvállalatot alapított, további 50-ben pedig üzletrésszel van jelen. Az elmúlt három évben mennyi munkavállalót érintett mindez, és hány milliárdjába került ez az adófizetőknek?

A Kóka János helyett válaszoló politikai államtitkár válaszában hangsúlyozta, hogy nincs szó a MÁV kiárusításáról, csak a társaság átszervezéséről a hatékonyabb működés érdekében. A létszámleépítésekről szólva az államtitkár elmondta, hogy arról a szakszervezetekkel megállapodást kötött a kormány, amely gondoskodni fog az állástalanná válók jövőjéről.

Szalay Ferenc nem fogadta el az államtitkár válaszát.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek