Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódik az érettségi és felvételi botrány?

Tisztelt államtitkár úr! A Városmajori Gimnázium szülői közösségének tagjai több alkalommal fordultak Magyar Bálint oktatási miniszterhez, jelezve az érettségi vizsgával, illetve a felsőoktatási felvételi eljárással kapcsolatos problémáikat - kezdte interpellációját Pánczél Károly. A szabad demokrata miniszter helyett szocialista államtitkár válaszolt.


Dátum: 2005-06-13 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:32.440104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felvetett gondok jogosságát mind az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos, mind az állampolgári jogok biztosának helyettese, Takács Albert megalapozottnak találta. Az Oktatási Minisztérium azonban mégsem lépett annak érdekében, hogy az idén érettségizők ne kerüljenek behozhatatlan hátrányba korábban érettségizett versenytársaikkal szemben.

A szülők képviselői legutóbb azt kérték az Oktatási Minisztériumtól, hogy tegye közzé azt a listát, amelyből kiderül, hány korábban érettségizett, idén emelt szintű vizsgát tevő diák felvételizik egy-egy egyetemi vagy főiskolai szakra. A minisztérium azt ígérte, hogy teljesíti a szülők kérését, ám ezt mégsem tette meg.

Nem nehéz kitalálni, hogy Magyar Bálint azért titkolja ezeket az adatokat, mert könnyen kiderülhetne, hogy egyes szakokra csak irreálisan magas, 140 pont feletti eredménnyel lehet bejutni, pedig az adatok ismeretében a felvételizőknek most még lenne lehetőségük jelentkezésük módosítására.

A sajtóban megjelent hírek szerint számos olyan szak, szakpár van, ahová a meghirdetett helyeknél is többen jelentkeztek olyanok, akik korábban érettségiztek, és idén emelt szinten vizsgáznak. A Semmelweis Egyetem általános orvosi szakán például 320 helyre 451 olyan diák jelentkezett, aki a korábbi években érettségizett, és idén emelt szintű vizsgát tesz. Az ELTE pszichológia szakára jelentkező idén érettségiző diák pedig Úgy készülhet, hogy ott száz helyre 375 olyan korábban maturáló fiatal jelentkezett, aki az idén szintemelő vizsgát tesz.

Az egyik napilap, a Magyar Hírlap a szakok teljes listáját megjelentett honlapján. Az adatokból kikerekedő kép pedig egy újabb, a tételek nyilvánosságra kerülésénél is nagyobb botrány kirobbanásának lehetőségét vetíti előre.

Tisztelt államtitkár úr!

Miért nem hozták nyilvánosságra a szülők által kért közérdekű adatokat?

Pontosak-e azok az adatok, amelyek a Magyar Hírlap honlapján olvashatóak? Igen vagy nem?

Ha nem, tett-e az OM bármilyen lépést a helyreigazítás érdekében?

Vajon Magyar Bálint tisztában van-e azzal, hogy diákok ezreinek sorsát kockáztatja felelőtlenül hónapok óta?

Vajon a miniszter, Magyar Bálint érez-e bármilyen felelősséget az idei év sorozatos érettségi botrányai miatt?

Arató Gergely szocialista államtitkár válaszolt a szabad demokrata miniszterhez intézett interpellációra. Arató szerint semmi olyan nem történt, ami kiigazításra szorulna.

Pánczél Károly viszontválaszában rámutatott: sajnálta, hogy a miniszter helyett kénytelen volt az államtitkár mellébeszélni - hiszen ha a Magyar Hírlap helytelen adatokat közölt, vajon miért nem kértek helyreigazítást. Tény ugyanis, hogy nőtt az esélyegyenlőtlenség, a szülők az Alkotmánybírósághoz fordultak. Pánczél Károly emlékeztetett, hogy a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása vétség, ami 2 év szabadságvesztéssel jár.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek