Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fuvarozók átverése

A Gyurcsány-Kuncze kormány ezúttal a fuvarozókat szemelte ki magának. Nem elég, hogy drasztikusan megnövelte adóterheiket, az áfa-visszatartással tovább növelte a fuvarozók amúgy is nehéz életét. A kormány legújabb húzása a fuvarozókkal való egyezkedés elhúzása - mondta Gruber Attila hétfői interpellációjában.


Dátum: 2005-06-13 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:32.757517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő rámutatott, hogy a Gyurcsány-Kuncze kormány legutolsó, a fuvarozó vállalkozók versenyképesség növelésére vonatkozó javaslataiból például érthetetlen okból kifolyólag kimaradtak a közúti személyszállító vállalkozások. És a kormány mindezek után még csodálkozik, hogy a fuvarozók nem hajlandóak a kompromisszumra. Mint mondta, a legsúlyosabb probléma továbbra is a magas üzemanyagár, mivel a költségek felét a tankolás teszi ki. Az árverseny a kisvállalkozásokat viszi leghamarabb csődbe. Ebben a kontextusban cinikusan hangzik a kormányprogramban ígért hangzatos szlogen, mely szerint a kormány segíti a vállalkozások fejlődését. Mint mondta nagy a ködösítés az üzemanyag jövedéki adójának csökkentése körül is. A tárca hol azt jelenti be, hogy lesz csökkentés, hol azt, hogy nem.

Gruber Attila a következőkre volt kíváncsi:

1 Csökkentik-e a kormány a benzin illetve a gázolaj jövedéki adóját?

2. Tervezik-e a benzin illetve gázolaj más adókulcsba való átsorolását?

3. Hogyan, milyen eszközökkel kívánják támogatni a fuvarozókat?

4. Tervezik-e, hogy a javaslatok közé bekerüljenek a közúti személyszállító vállalkozások?

A gazdasági miniszter helyett válaszoló államtitkár elmondta, hogy a fuvarozókkal folyamatosan tárgyal a kormány, ami hosszú időt vesz igénybe. Mint mondta, a jövedéki adó mértékének csökkentésére nincs lehetőség, de az üzemanyagot terhelő adók mértékét a kormány a 100 lépés programjának keretén belül meg fogja vizsgálni. Mint mondta, bizonyos kedvezmények érvényesítéséről a kormány már megállapodott a fuvarozókkal és az üzemanyagok forgalmazóival.

Gruber Attila nem fogadta el az államtitkár válaszát, mivel az említett kedvezményekről sem a MOL, sem a fuvarozók nem hallottak eddig.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek