Sebességkorlátozás a lendületnek: elfogyott a kormánytöbbség a Parlamentben
Manninger Jenő az utak állapotáról, és a miniszter korábbi üzlettársának kinevezésének okairól kérdezte volna Kóka János gazdasági minisztert, aki helyett Dióssy Gábor államtitkár válaszolt. Az államtitkár válaszát nem fogadta el a parlament, így a minisztert a gazdasági bizottság hallgatja majd meg az ügyben.
Dátum: 2005-06-13 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:33.070310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyarországi közutak állapota az elmúlt évtizedben mindig is vitatéma volt. A megnövekedett forgalom, különösen a tehergépjárművek, a nem ilyen teherbírásra méretezett aszfaltburkolatokat tönkretette, az utak jelentős hossza számított nem megfelelőnek, a szakemberek minősítése szerint. Arra a lendületre azonban, ahogy az elmúlt három évben tették tönkre az utakat, és növekedett meg nemcsak a nem megfelelő minősítésű, hanem a balesetveszélyes útszakaszok hossza, senki sem számított. Ennek az is oka, hogy 2002-től reálértékben folyamatosan csökkent az útfenntartásra, útfelújításra fordított költségvetési forrás. Ráadásul azt a hibát is elkövették, hogy a nagy beruházásoknál autópálya-építkezéseknél nem biztosították a szerződésekben a környező utak helyreállítását, nem kötelezték a kivitelezőket az anyagszállításra használt utak felújítására. Történt ugyan némi megállapodás vasúti kőszállításokra, de ez nem ellensúlyozta azt a tényt, hogy különösen a háromtengelyű szólókerekes tehergépkocsik használatát nem szabályozták, így elsősorban ezek tönkretették az utakat, nemcsak gazdasági károkat, hanem balesetveszélyt is okozva. Így van ez az ország több részén, Zala megyében is, a Keszthely Várvölgy összekötő át Románia legelmaradottabb részein is lehetne A kár mintegy 100 millió forint, de a 71-es út zalai szakaszának helyreállítása több mint 1 milliárd forintba kerülne. Szinte járhatatlan több helyen a 7-es főút is, de sorolhatnánk a példákat az egész országból.
A kátyúk és nyomvályúk a gépkocsi tulajdonosoknak évente összesen 100 milliárdnyi forint kárt is okozhatnak, de most már a balesetveszély is jelentős. Ezt jelenleg úgy oldják meg, hogy sebességkorlátozó táblákat helyeznek ki. Az elmúlt 3 évben nemcsak az ugyancsak egyre gyorsabban tönkremenő vasútvonalakon szaporodtak a lassító jelek, hanem a közutakon is több ezer kilométer hosszan sebességkorlátozást vezettek be.
Ez lenne a lendület tisztelt államtitkár úr? A sebességkorlátozás?
A személycserék azonban tényleg lendületesen folynak, szakemberek ki, régi üzlettársak be. Olvasni lehetett például arról, hogy miniszter úr korábbi üzlettársát az útfenntartásért és felújításért felelős intézmény élére kinevezte. Menet közben megváltoztatta a pályázati kiírásokat, szüksége is volt rá, hiszen az Új vezető semmilyen útépítési szakmai tapasztalattal nem rendelkezik. Mondják, büszke is arra, hogy nem tudta a betont és az aszfaltot megkülönböztetni egymástól. Azóta kiderült, a nagy ötlet az útfelújítási, helyreállítási pénzeket is koncentrálni akarják, országosan egy helyre. Sajnálatos, de a minisztérium vezetése alá tartozó cégeknél, az Önök szerinti menedzser igazgatók eddig még semmilyen pénzügyi szakmai eredményt nem értek el, saját topmenedzseri fizetésükön kívül. Félő, hogy itt sem az utak felújítása lesz a fontos.
Kérdésem, hogy hány kilométeren van ma az egy és kétszámjegyű utak közül úthiba miatt sebességkorlátozás? Mikor kívánják ezeket megszüntetni?
A miniszter helyett válaszoló Dióssy Gábor politikai államtitkár szerint a gondok oka ezúttal is a Fidesz. Manninger Jenő rámutatott a költségvetésből kellene karbantartani a közutakat, és hiányolta, hogy az államtitkár nem adott választ arra, miért kellett egy szakmai múlttal nem rendelkező személyt, volt üzlettársat az útfenntartásért és felújításért felelős intézmény élére kinevezni.
137 nem, 136 igen és 3 tartózkodás mellett a parlamenti többség elutasította a választ, így a minisztert a gazdasági bizottság hallgatja majd meg az ügyben.
fideszfrakcio.hu