Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mennyit érnek a szép szavak?

A mai napon ünnepli kilencven éves fennállását a magyar védőnői szolgálat, a védőnők kilencven éve végzik áldozatkész és nemzetközileg is elismert munkájukat az anya- és gyermekvédelem területén. Rácz Jenő egészségügyi miniszter szép szavakkal emlékezett meg az évfordulóról. De mennyit érnek ezek a szép szavak, ha eközben a szocialista kormány nemcsak hogy nem segít a védőnőknek, de intézkedéseivel egyre nehezebb helyzetbe hozza őket?


Dátum: 2005-06-13 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:33.358651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mennyit érnek a szép szavak, ha az új finanszírozásnak köszönhetően számos helyen kevesebb pénzt vihet haza egy védőnő, mint korábban?

Mennyit érnek a szép szavak, ha közben a védőnői körzetek összevonása miatt több helyen veszélybe kerülhet az ellátás?

Mennyit érnek a szép szavak, ha az átszervezésekkel létszámleépítés is együtt jár, és országszerte sorozatosan bocsátják el a védőnőket?

Reméljük, hogy az egészségügyi miniszter a védőnők munkáját nemcsak dicsérő szavakkal, hanem konkrét lépésekkel is segíteni fogja.

Budapest, 2005. június 13.

Selmeczi Gabriella

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Egészségügyi Kabinet vezető

Kapcsolódó elemek