bin Laden "szent háborúra" szólít fel
Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezetőjének tulajdonított levelet közölt vasárnap egy iszlám internetes oldal, s ebben a terroristavezér a "szent háború" folytatására szólítja fel az afgán népet az amerikai haderők ellen, és az Egyesült Államok bukását jövendöli.
Dátum: 2002-08-25 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:49.084207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az islamonline.net weboldal azt állította, hogy a négyoldalas kézírásos levelet afgán forrásból kapta, és úgy tálalja, mint az "al-Kaida vezérének legfrissebb levelét", amely néhány héttel ezelőtt született, és bizonyítja, hogy Oszama bin Laden továbbra is életben van.
A levélben bin Laden további ellenállásra buzdítja az afgánokat az amerikai haderőkkel szemben, és megjósolja: "hamarosan elbuknak a hitetlen államok, mindenekelőtt a zsarnok Amerika, amely eltaposott minden emberi értéket".
"A dicsfények, amelyeket e nagy állam körül rajzolnak, nem érnek annyit, mint egy szúnyog szárnya. Nem érnek semmit Isten erejével, valamint azzal a támogatással szemben, amelyet a híveknek és a hűséges mudzsahedeknek nyújt. Aki pedig ebben kételkedik, megkérdezheti az oroszoktól, hogyan törte össze mítoszukat a dzsihád" - írja a tavaly szeptember 11-i terrortámadások fő gyanúsítottja.
A levelet, amelyet "Afganisztán hős népének" címeztek, a Korán verssoraival illusztráltak, "Abi Abdallah" néven írták alá. Ez szó szerint "Abdallah apját" jelenti, márpedig Abdallah a neve Oszama bin Laden legidősebb fiának - jegyzi meg az AFP.
MTI - fidesz.hu