Újra nő a benzin és a gázolaj ára
Szerdán 2 forinttal emeli a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti fogyasztói árát a Mol Rt. - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A június 15-én 00.00 órától érvényes áremelést a társaság a kőolaj május közepe óta tartó drágulásával és a forint dollárhoz viszonyított gyengülésével indokolta.
Dátum: 2005-06-13 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:37.334533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagykereskedelmi árak változása miatt szerdától a 95-ös ólmozatlan benzin literéért 262,50 forintot, a 95-ös keverék benzinért 265,50 forintot, a 98-as ólmozatlan benzinért 271,50 forintot kell fizetni. A gázolaj literenként 254 forintba kerül június 15-től. A Mol közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes töltőállomásokon a fogyasztói árak ettől eltérhetnek.
A Mol egy magát megnevezni nem kívánó illetékese az MTI-nek megjegyezte: a világpiai árnövekedést a társaság a forgalom csökkenésétől tartva csak részben tudta érvényesíteni.
Hozzátette: az elmúlt négy hétben a benzin világpiaci ára 11 százalékkal, a gázolajé pedig 22 százalékkal emelkedett, miközben a Mol ez idő alatt csak 3,1 százalékkal, illetve 4,1 százalékkal növelte a két termék árát.
MTI - fideszfrakcio.hu