Ötletek a zsebpénzbarát nyaraláshoz
Sokan még nem tervezték el hova utaznak a nyáron, és jelenleg az időjárás sem túl biztató a kikapcsolódni, utazni vágyóknak. De bízzunk abban, hogy hamarosan beköszönt az igazi hőség, ami ha csak egy-egy hosszú hétvégére, de mégis elcsábítja az embereket egy kiruccanásra. Alábbiakban néhány fontos tudnivalóval szolgálunk erre az esetre.
Dátum: 2005-06-13 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:38.272441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Még mielőtt bárhova is elindulnánk, a legfontosabb, hogy ellenőrizzük: van-e érvényes útlevelünk, vagy személyi igazolványunk, sőt azt is nézzük meg, hogy mikor jár le. Ha az útiokmány érvényessége a kilépésre történő jelentkezést követően 90 napon belül lejár, a külföldi határőrizeti szervek a határátléptetést megtagadhatják, vagy csak különös méltánylást érdemlő esetben engedélyezhetik a továbbhaladást, tájékoztatta lapunkat Kovács Iván, a Határőrség szóvivője. Persze uniós csatlakozásunk óta a tagállamokba, valamint Svájcba és Horvátországba elegendő a személyi is. Gyerekeknek azonban szükséges az útlevél, amíg be nem töltik azt az életkor, amikor személyi igazolványt kapnak. Ukrajnába, Szerbia-Montenegróba, Romániába, Bulgáriába történő kiutazáshoz érvényes magánútlevélre van szükség, de nem kell külön vízumot váltani. Kovács Iván elmondta lapunknak azt is, mire ügyeljenek azok, akik saját gépjárművel utaznak nyaralni. Ha egy Magyarországon forgalomba hozott autóval a forgalmi engedélyben feltüntetett jogosulton kívül más személy szeretné elhagyni az országot, akkor azt csak a jogosult által írásban kiadott hozzájárulással teheti meg. Ennek a közokiratnak tartalmaznia kell: a jármű használójának nevét, úti okmányának számát, a jármű rendszámát, alvázszámát, a forgalmi engedély jogosultjának nevét, aláírását, gazdasági társaság esetén annak cégszerű aláírását, valamint azt az időtartamot, amely alatt az országot a járművel elhagyhatja. Fontos tudnivaló még, hogy a gépjárművel történő külföldre utazáskor szükséges beszerezni a kötelező felelősségbiztosítást igazoló zöld kártyát, melyet a szerződő biztosító intézet térítésmentesen állít ki, és 90 napig érvényes.
- Ha külföldön gépjárművünk személyi sérüléssel nem járó balesetet szenved, ajánlott minden esetben rendőri jegyzőkönyvet felvetetni, mivel, ha a határátlépés során ezzel nem rendelkezünk, a baleset körülményeinek tisztázásáig a határátlépést a külföldi határőrizeti szervek megtagadhatják. Személyi sérüléssel járó baleset során minden esetben szükséges rendőri jegyzőkönyvet felvetetni - hívta fel a legfontosabb tudnivalókra a figyelmet a határőrség szóvivője.
Ha elintéztük az utazás kötelező részét, nem árt még néhány praktikus és kellemes részletet is figyelembe venni választott úti célunkat illetően. Az Index összeállításából kiderül, hol és mennyibe kerül a benzin, vagy az úthasználat. Az autóval viszonylag hamar elérhető országok közül egyedül Ukrajnában nem kell fizetni az autópálya használatért, Romániában viszont még a szimpla közúton való haladásért is pénzt kérnek. Horvátországban vagy Szlovéniában szintén minden útért fizetni kell. A horvát autópályadíj Goricantól, a határtól Rijekáig 92 kuna (nagyjából 3200 forint), július 1-től Splitig 200 kuna (6900 forint) lesz, vagyis egy kilométernyi autópálya 0,4 kunába (14 forintba) kerül. Szlovéniában az autópálya díja Ausztria felől Krvavecen, Mariboron és Ljubljanán át Koperig, a tengerpartig nagyjából 2400 tolár (körülbelül ennyi forintban is). Két legközelebbi történelmi szomszédainkhoz, Ausztriába és Szlovákiába matricát kell venni, ha az autópályákat szeretnénk használni.
Nem kell feltétlenül teli tank benzinről gondoskodni indulás előtt, elég ha a határig kibírja. A legtöbb szomszédos országban ugyanis olcsóbb a benzin, mint Magyarországon. Az Autóklub adatai szerint Ukrajnában a legolcsóbb, körülbelül 120 forint a benzin litere, míg a dízelért 96 forintnak megfelelő hrivnyát kell fizetni. Szlovéniában és Romániában ennél drágább az üzemanyag, de még így is a 210-230 forintos sávban mozog. Szlovákiában már nem sokkal olcsóbb a benzin, Horvátországban pedig körülbelül ugyanannyiért tankolhatunk, mint Magyarországon.
Az országhatár átlépésekor érdemes figyelni a sebességkorlátozó táblákat, sok helyen ugyanis eltérnek a határok a magyarországitól. Jó hír az Ausztriába, Szerbiába, vagy Szlovéniába utazóknak, hogy nincs teljes alkoholtilalom: egy pohár bor, vagy sör még belefér és mehetünk tovább.
Ha pontosan ismerjük célunkat, nem csak úgy elindulunk a nagyvilágba, nem árt útvonaltervet készíteni előre. Bár az Autóklub már egy éve nem foglalkozik ilyen jellegű szolgáltatással, az intreneten számos olyan portál található, amelyen a kezdő és a végcél megadásával megtudhatjuk, merre érdemes mennünk. Ha mégis eltévedne valaki, minden ország benzinkútjánál vásárolható az adott területre vonatkozó autós térkép.
Forrás: Hídlap