Ománi cáfolat al-Kaida-tagok átadásáról
Omán szerint nem adták át az Egyesült Államoknak azokat a terroristákat, akiket egy al-Kaida-sejt felszámolásakor tartóztattak le.
Dátum: 2002-08-25 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:49.369965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az as-Sark al-Auszat című, szaúdi tulajdonban lévő arab újság amerikai biztonsági forrásra hivatkozva vasárnap jelentette, hogy átadták a terroristákat, azt azonban nem közölte, hogy letartóztatásukra mikor került sor.
A ONA ománi hírügynökség ugyanakkor - szintén vasárnap - cáfolta, hogy az al-Kaida felszámolt sejtjének tagjai már az amerikai hatóságok kezében lennének. Jelentése szerint a letartóztatottakat jelenleg Ománban hallgatják ki, hogy kiderítsék: milyen kapcsolatban álltak a terrorszervezettel és annak vezetőjével, Oszama bin Ladennel.
Az AFP által idézett lapjelentés szerint az amerikaiak üdvözölték a sejt felszámolása érdekében végrehajtott ománi akciót. Mint a lap írta, a tavaly szeptember 11-én végrehajtott New York-i terrorakció óta most először számolták fel az al-Kaida egyik sejtjét Ománban.
MTI - fidesz.hu