Váltás és mérfőldkő a Fidesz életében
Pelczné Gáll Ildikó miskolci önkormányzati képviselő lett a Fidesz egyik új alelnöke a párt szombati tisztújító kongresszusán. Az alapszabály módosítása következtében választottak az eddigi két alelnök helyett négyet.
Dátum: 2005-06-13 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:39.781448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A www.boon.hu kérdésére, miszerint ő a Fidesz első női alelnöke és ez jelent-e valamilyen változást a párt politikájában Pelczné Gáll Ildikó elmondta:
- Mérfőldkő ez a Fidesz életében, hiszen határozottan fejezi ki azt, hogy a nőkre is számítanak, fontos a család és a gyerek.
Két évvel ezelőtt létrejött a Fidesz női tagozata, és akkor sokan úgy gondolták, hogy mi nők az élet oly sok területén vállalunk feladatokat, hogy ezt a sokrétűséget egy tagozatban megjeleníteni nem is lehet. Két év alatt azonban beigazolódott, hogy erre a tagozatra igenis szükség van. Ma már a Szövetség több, mint fele, a lakosságnak pedig 60 százaléka nő. Azzal, hogy női alelnöke lett a pártnak úgy gondolom, az előszobából a nappaliba léptünk.
Lehetőséget kaptunk arra, hogy egy másfajta árnyaltabb látásmódot, közösségformáló erőt jelenítsünk meg.
Forrás: www.boon.hu