Kézigránátot találtak a 3-as metróban
Az észak-déli metróvonal Határ úti megállójában feltehetőleg kézigránátot találtak - erősítette meg az MTI információját a BKV fődiszpécsere.
Dátum: 2005-06-13 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:40.088043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fehérvári Tibor elmondta: hétfőn este a 3-as metró lejáratánál, a pénztár közelében egy kézigránátnak látszó tárgyat találtak. A környéket lezárták, húsz percig állt a forgalom, illetve a vonatok nem álltak meg az állomáson - tette hozzá. Röviddel este nyolc óra után a fődiszpécser közölte: a rendőrség szakértői elvitték a gránátot, s vizsgálják.
MTI - fideszfrakcio.hu