Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy erejű földrengés Chilében

Legalább nyolc embert megölt, és több hegyi faluban súlyos károkat okozott a Chile északi részén közép-európai idő szerint hétfő éjjel bekövetkezett földrengés.


Dátum: 2005-06-14 07:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:41.588463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Richter-skálán 7,9 erősségű földmozgásnak több halálos áldozata is lehet, de az Andok-hegységben lévő, külvilágtól elzárt kis falvakkal nehéz a kapcsolattartás, ezért a pusztítás mértékét egyelőre nem ismerik pontosan. A földmozgás epicentruma Iquiquétől 110 kilométerre északkeletre, az Andok gyéren lakott vidékén volt.

Az áldozatok közül öten azért haltak meg, mert egy nagy szikla esett a gépkocsijukra, három idős ember pedig két hegyi faluban vesztette életét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek