Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pert nyertek az Országos Onkológiai Intézet röntgenesei

Pert nyert első fokon, nem jogerősen az Országos Onkológiai Intézet sugárterápiás osztályának harminc dolgozója, akik azért fordultak a bírósághoz, mert az intézmény éveken keresztül nem fizette ki számukra a kockázati pótlékot.


Dátum: 2005-06-14 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:42.154278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szalay András, a munkavállalók ügyvédje szerint ügyfelei - röntgenasszisztensek és adminisztratív dolgozók - jogosultak a kockázati pótlékra, mert munkaidejük legalább felében egészségkárosító körülmények között dolgoznak, s a törvény szerint az intézmény köteles illetménypótlékot fizetni számukra. A kórház azonban évek óta nem fizette a havi 17 100 forintot.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság tegnapi döntése szerint a kórháznak visszamenőleg, kamatokkal együtt kell lerónia tartozását a sugárveszélynek kitett dolgozóknak, akik egyenként egymilliós összegre számíthatnak - mondta Szalay. Közölte: a kórház ügyvédje szóban bejelentette fellebbezési szándékát.

Szalay András egyébként nem érti, hogy az Országos Onkológiai Intézet miért nem volt hajlandó peren kívüli egyezségre, eddig ugyanis a bíróságok az összes ilyen ügyben a dolgozóknak adtak igazat. 2001-ben Győrben, 2004-ben pedig a Fővárosi Bíróságon már jogerősen is lezárult az első két precedensértékű per, akkor a bíróság a röntgenasszisztenseknek adott igazat.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek