Könnyebb sérüléseket okoztak újabb iráni merényletek
Könnyebb sérüléseket okozott három pokolgépes merénylet keddre virradóra az Irán keleti részén fekvő Zahedán városában. Mint az IRNA hivatalos iráni hírügynökség beszámolt róla, az utolsó, viszonylag kis erejű robbantást helyi idő szerint hajnali 4 órakor hajtották végre.
Dátum: 2005-06-14 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:42.389000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közben hat gyanúsítottat őrizetbe vettek a vasárnapi, halálos kimenetelű merényletekkel összefüggésben. Bírósági források szerint az Ahvázban elkövetett négy terrorakcióban legalább hatan haltak meg, és 90-re tehető a sebesültek száma. Később Teheránban ketten estek áldozatul egy újabb robbantásnak. Zahedánban már hétfőn nap közben is felrobbantottak egy szemeteskukába rejtett pokolgépet, de a robbanás nem követelt áldozatokat.
Az iráni hatóságok a teheráni iszlám rendszer ellen fegyveresen harcoló "Népi Mudzsahedeket", valamint Szaddam Huszein volt iraki elnök Baasz pártjának híveit gyanúsítják az elnökválasztási kampányt beárnyékoló merényletsorozattal, de azt sem zárják ki, hogy Iránban működő arab szakadár csoportok állnak a terrorakciók mögött. Irán szerint az Egyesült Államok támogatja a merénylőket, mert destabilizálni akarja az országot.
MTI - fideszfrakcio.hu