Korrupció is beárnyékolja a balliberális kormány működésének elmúlt három évét
Az ország érdekeit súlyosan sértő, esetenként a korrupció hosszú árnyékát is magán viselő ügyletek sora jellemzi a balliberális kormány működésének elmúlt három évét. Az M5-ös autópálya kivásárlásának és továbbépítésének körülményei, a MOL-részvények eladása, a kakaóbiztos számítógépek, a vecsési földek, a MÁV mozdonytenderének botránya után és mellett az elmúlt héten megjelent a Budapest Airport Rt.-nek, Ferihegynek az állami tulajdonból történő kijátszására, a családi ezüst egyik utolsó darabjának eladására vonatkozó hirdetmény - mondta Fónagy János napirend előtti felszólalásában kedden a parlamentben.
Dátum: 2005-06-14 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:46.312933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Annak a ferihegyi repülőtérnek az eladásáról van szó, amelynek utasforgalma két év alatt 145 százalékkal a repülőgép forgalma 140 százalékkal, az adózatlan eredménye 4,8 milliárd forintról 12 milliárd forintrara, tehát 254 százalékkal növekedett. Annak a Ferihegynek az eladásáról van szó, amelyen az elmúlt években több mint 10 milliárd forintot ruháztak be, fejlesztettek.
Mi indokolhatja ezt a képtelenségnek tűnő döntést? - hívta fel a figyelmet a politikus.
Fónagy János rámutatott arra, hogy a nagy nyugati repülőterek Párizs, 100 százalékban kizárólagosan, Frankfurt, Amszterdam, Koppenhága, Bécs többségi tulajdonként állami, tartományi, vagy önkormányzati tulajdonban van. Az esetleges kisebbségi privatizálásra pénzügyi befektetőket kerestek, tehát tőzsdére vitték a repülőteret, és nem szakmai befektetőknek adták el, ezzel is védve a nemzeti érdekek mellett a helyi lakosság érdekeit is.
A jelenlegi kormány a légtér irányítást végző cég gazdasági társasággá alakításával várhatóan még az ország feletti légteret, a levegőt is piacra kívánja dobni megfosztva ezzel a magyar költségvetést az évente biztosnak tudott 1-1,5 milliárd forintos bevételtől.
Nem indokolja a szándékot a fejlesztéshez esetlegesen szükséges tőkebevonás sem: a Budapest Airport jól működő cég, dinamikusan fejlődő forgalommal és bevétellel, hitelképessége biztosított, és közismert, hogy a bankok keresik a hitelkihelyezés lehetőségét.
Esetleg nincs Magyarországnak vagy Budapestnek szüksége repülőtérre? Ez lehetetlen, Ferihegy igen jó földrajzi adottságokkal, korszerű légtérirányítással rendelkező repülőtér, amelyre egyre nagyobb szükség van és lesz, mivel Nyugat-Európában gyakorlatilag elfogytak a leszállópályák, a nagy repülőtereknek további fejlesztési lehetősége nincs. Nem eladni kellene Ferihegyet, hanem például annak a pozsonyi repülőtérnek megvásárlásán kellene gondolkodni amelyet jelenleg a versenytárs bécsi repülőtér kíván üzleti körébe vonni.
Indokolt lehet egy privatizáció, annak bevételét kedvezőbb, nagyobb profitot hozó tevékenységbe lehet fektetni. Ferihegy lényegében 30 százalék körüli és folyamatosan növekvő haszonnal dolgozik. Kérem jelentkezzen, aki ennél jelenleg kedvezőbb feltételekkel tudja a Magyar Állam pénzét szaporítani.
Még két lehetséges magyarázat van: - a várhatóan jelentős készpénzbevételt a költségvetés lukainak befoltozására kívánják fordítani azért, hogy a választások előtti hónapokban legyen muníció kedélyjavító látszatintézkedésekre, tehát az állam egyik biztos gazdasági támaszát választási kampánypénzeké alakítják.
És végül talán azért kell a nemzeti vagyon egyik legjövedelmezőbb elemét eladni, hogy valakik most és azonnal jól járjanak, hogy valakik most és azonnal még gazdagabbak, nagyon gazdagok legyenek - mondta Fónagy János.
Kérem képviselőtársaimat, köztük a meggyőződésből baloldali képviselőtársaimat, hogy az állami - ha úgy tetszik a társadalom vagyonának - elkótyavetyéléséhez, szétszórásához ne adják a szavazatukat, ne adják a nevüket, tette hozzá a politikus.
fideszfrakcio.hu