Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horn Gyula és csapata betett az SZDSZ-nek - Lendvai segített

Megleckéztették tegnap a parlamentben a szabad demokratákat a szocialisták, amikor a Manninger Jenő interpellációjára adott szabad demokrata válasz elfogadása ellen voksolt Horn Gyula, Magda Sándor, Garai István Levente és Kékes Ferenc, míg a szintén szocialista Gőgös Zoltán, Herbály Imre és Kárpáti Zsuzsa tartózkodott. Ennek következtében 137 nemmel 136 igen ellenében, három tartózkodással a képviselők elutasították a szabad demokrata Gazdasági Minisztérium válaszát. Kiderült: a szocialista frakció ez esetben nem írt elő kötelező szavazást.


Dátum: 2005-06-14 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:47.307067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elutasította tegnap a parlamentben a képviselők többsége Kóka János miniszter helyett válaszoló egykori üzlettárs, mai politikai államtitkár Manninger Jenő interpellációjára adott válaszát. Horn Gyula a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozata szerint nem bosszú volt (lásd köztársasági elnökválasztás körüli MSZP-SZDSZ huzavona). Úgy indokolta a lépést: "Elégedetlenek voltunk a témában hozott intézkedésekkel, a frakció számára pedig nem volt előírva a kötelező szavazás." Azaz a frakcióvezetés tudtával lehetett nemmel szavazni - máskor ugyanis előírja a frakció, hogyan lehet szavazni. Ez azt jelenti, hogy Lendvai Ildikó frakcióvezető nem rendelte el a kötelező szavazást erre az interpellációra, vagyis az ő tudtával (netán beleegyezésével) történt a leckéztetéssel is felérő leszavazás.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek