A tűzoltók petíciója Gyurcsánynak
Az évi 2.808 órás munkaidő csökkentését kéri a miniszterelnöktől a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ), a petíciót kedden adták át a miniszterelnököt helyettesítő Juhász Gábornak, a Belügyminisztérium (BM) politikai államtitkárának.
Dátum: 2005-06-14 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:51.496637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A HTFSZ azt kéri a miniszterelnöknek írt petícióban, hogy "az évtizedek óta húzódó munkaidő-kérdést valamilyen szinten rendezze a kormány, hiszen belügyminiszteri szinten közel tíz éve tárgyalunk különböző érdekegyeztető tárgyalásokon és soha nem tudnunk eredményt elérni" - mondta az átadás előtt Kajsza Zoltán, a szakszervezet elnök-ügyvivője újságíróknak. Hozzátette: a tűzoltók átlagos munkaideje havonta 240-260 óra, és számításaik szerint ez 792 órával több, mint egy átlagos dolgozóé évente. Mint mondta, amennyiben augusztus 1-jéig a tűzoltók nem kapnak konkrét, a munkaidő problémáját érintő megoldási javaslatokat, úgy a HTFSZ a nemzetközi közvéleményhez fordul. Tájékoztatása szerint a HTFSZ-nek 2.500 tagja van, ez a tűzoltók 30 százalékát teszi ki.
A petíciót Juhász Gábor, a BM politikai államtitkára vette át Tatár Attila, az Országos katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója társaságában. Az átadásánál jelen volt mintegy harminc, egyenruhába öltözött vonulós tűzoltó is. Juhász Gábor kijelentette: a kormány lépéseket tervez a tűzoltók munkaidejének csökkentésére, de ez nem megy egy lépcsőben, és abban bíznak, 2008-ig megtörténik. A szakszervezetekkel tárgyalunk, többek között a tűzoltók veszélyességi pótlékának jelentős emeléséről is - tette hozzá. Mint mondta, a kormány "jelentős gondot fordít" arra, hogy a tűzoltók felszereltsége és munkakörülményei javuljanak: ebben az évben három új tűzoltólaktanya lép szolgálatba és négymilliárd forintnyi tűzoltóeszköz kerül a tűzoltókhoz. Az államtitkárnak a petíció mellett átadták a tűzoltók illetményéről készített, nem reprezentatív közvélemény-kutatás eredményét tartalmazó íveket is.
MTI - fideszfrakcio.hu