Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iraki parlament bizalmat szavazott az új kormánynak

Az április 28-án bejelentett, de teljesen csak május elején összeállt, 37 tagú kabinetet és programját csaknem egyhangúlag fogadta el a síita többségű nemzetgyűlés.


Dátum: 2005-06-14 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:54:53.626904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közben Irakban folyamatosak a pokolgépes támadások. Kedd reggel harminc ember vesztette életét két robbantásos merényletben.

Több mint nyolcvanan megsebesültek az akcióban, amely az egyik zsúfolt piactér mellet fekvő bank ellen irányult. Az épületnél állami tisztviselők, rendőrök és nyugdíjasok álltak sorban, hogy felvegyék a fizetésüket. A sebesültek között gyerekek, nők és idősek is vannak.

Egy másik robbantás tíz halálos áldozatot követelt Baakúba közelében. A pokolgép egy piactéren lépett működésbe, amikor egy rendőrjárőr elhaladt mellette.

Irakban letartóztatták az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat egyik bombakészítőjét - jelentették be Bagdadban. A közlemény szerint egy hete fogták el, a fővárostól 70 kilométerre fekvő Balad városában. A férfi egy javítóműhelynek álcázott helyiségben gyártott és adott el távirányítású robbanószerkezeteket, darabonként 17 dollárnak megfelelő összegért. Azzal is vádolják, hogy autókba szerelt pokolgépeket és olyan robbanótölteteket, amelyeket Szamarrában és Baladban használtak fel különböző merényletekben.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek