Ritkán látott válság-csúcsértekezlet előtt az Európai Unió
Paradox csúcsértekezlet előtt áll az Európa Unió: könnyen elképzelhető, hogy a 25 tagország állam- és kormányfői csütörtökön és pénteken Brüsszelben annak az alkotmányos szerződésnek a félretételéről döntenek, amely önhibáján kívül az unióval kapcsolatos problémák verőemberének bizonyult, miközben ha hatályba lépne, ezen aggodalmak jelentős része orvosolható lehetne.
Dátum: 2005-06-15 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:01.925001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
További nagy kérdőjel a 2007-2013 közötti hétéves keretköltségvetés alakulása. Ennek leginkább szenvedő alanyai éppen a tavaly belépett országok lehetnek, hiszen az alkotmányról tartott népszavazások tanúsága szerint a régi tagállamok lakosságában megcsappant a szolidaritás a keletiek iránt. Ha viszont egyáltalán nem születik megállapodás a költségvetésről, az együttműködés olyan válságba kerülhet, amelyből évekig tarthat a kilábalás.
Júliustól Nagy-Britannia veszi át a EU soros elnökségét. London közvetlenül érintett a költségvetési tárgyalásokban az általa 21 éve kialkudott visszatérítés alakulása miatt: ha tehát most nincs megegyezés, csökken az esélye, hogy a jövő évi első csúcsértekezletnél - márciusnál - előbb sikerül megtalálni a kompromisszumot. További lassító tényező lehet a szintén válságjelenségeket mutató német és francia belpolitika. Ám ha jövő tavaszig nem látni tisztán a következő éves költségvetési kereteket, az még bizonytalanabb helyzetbe sodorhatja az uniót.
Jean-Claude Juncker, az EU soros elnökségét jelenleg betöltő Luxemburg miniszterelnöke a tagországok vezetőihez intézett meghívólevélben értésre adta, hogy politikai egyezséggel reméli befejezni az állam- és kormányfői ülést. Néhány órával a találkozó kezdete előtt ez némiképp túlzott optimizmusnak tűnik, tekintetbe véve azt, hogy a tagországok álláspontjai hetek óta nem változtak, az elképzelések - legalábbis a nagyközönség számára hozzáférhetővé vált információk és nyilatkozatok szerint - továbbra is meglehetős távolságban állnak egymástól. Külső szemlélő számára inkább csak remélni lehet, hogy a kulisszák mögötti megbeszélések, illetve az utolsó - a csúcs alatti - tárgyalásokra tartogatott végső pozíciók ténylegesen teret adnak egy megállapodásnak.
A csúcs válságjellegét bizonyítja az is, hogy jelentősen változtattak annak napirendjén. Az eredeti tervek szerint a találkozón az állam- és kormányfők a bővítésnek is teret szenteltek volna, de közbeszólt a franciaországi és hollandiai alkotmányos népszavazások kudarca, amelyet részben éppen az új tag- és tagjelölt országokkal kapcsolatos lakossági fenntartásoknak tulajdonítanak. Minden bizonnyal szerepel majd viszont a csúcs végkövetkeztetésében az a mondat, amelyben az EU kötelezettséget vállal a bővítéssel kapcsolatban eddig tett ígéreteinek teljesítésére.
A költségvetési témában a látszat ellenére nem a számok, hanem mindenekelőtt politikai kérdések körül folyik a vita. Központinak bizonyulhat például annak megválaszolása, hogy jogosan részesül-e London még mindig sokmilliárd eurós éves költségvetési visszatérítésben, miközben már régen nem kiemelkedő nettó befizető. Kérdés, hogy Párizs hajlandó-e belemenni az uniós agrártámogatások egyszer már kialkudott rendszerének felülvizsgálatába (amely mellesleg számos új tagnak sem lenne kedvező). Maradhat-e egy főre számítva a legnagyobb nettó befizető Hollandia az uniós alkotmány ottani leszavazása után? Található-e olyan kompenzáció, amely megváltja a felzárkóztatás eddigi legnagyobb kedvezményezettjei - a mediterrán államok - kieső bevételeit a kelet-európai új tagországok ellenében? Hogyan sikerülhet biztosítani a felzárkózás tempójának tartását Kelet- és Közép-Európában, ha arra a szükségesnél jóval kevesebb pénz jut a nettó befizetők makacskodása miatt?
A legnagyobb kérdőjelet mindazonáltal az jelenti: érdemes-e az uniónak hét év finanszírozási nehézségeit vállalnia egy esetlegesen elkapkodott megállapodással csak azért, hogy megpróbálja bizonyítani az intézményrendszer működőképességét a kudarcot vallott népszavazások után? Avagy kidolgozható olyan kompromisszum, amely ténylegesen elfogadható valamennyi tagállam számára?
A legutóbbi nyilatkozatok szerint a rangidős uniós kormányfőnek számító Juncker további karrierjét tette fel arra, hogy megtalálja a megoldást a felsorolt nehézségekre. Mások szerint ugyancsak létfontosságú, hogy a luxemburgi elnökség sikerre vigye a költségvetést, és döntést hozzon az alkotmány ratifikációjának sorsáról, mert ellenkező esetben a csúcs az unió teljes válságát bizonyítaná. Feltűntek az utóbbi napokban a költségvetési megállapodás esélyeinek csökkenésére utaló kormányfői nyilatkozatok is.
Az alkotmányt illetően két elem bizonyosnak tűnik: egyfelől, hogy a ratifikációs folyamat nem torpan meg végleg; másfelől, hogy az eredetileg 2006. november 1-jében megszabott ratifikációs határidőt határozatlanra változtatva kitolják. Olyan megfogalmazás várható ugyanakkor, amely nem ad egyértelmű választ arra, vajon minden tagországnak ragaszkodnia kell-e a korábban jelzett népszavazási és törvényhozási terveihez.
Magyarország kiinduló álláspontja világos, és egyértelműnek tűnik, hogy nem lehet akadálya egy átfogó megállapodásnak: az alkotmány ratifikációjának folytatódnia kell, a költségvetést illetően pedig a legfontosabb a kompromisszum gyors megtalálása. Magyar illetékesek már jó ideje azt hangoztatják: nem a számok nagysága a legjelentősebb tényező, hanem a költségvetéshez kapcsolódó, minőségi kiegészítők, mint például a támogatások felhasználhatósága. Az egyetlen kiemelten fontos szempont, hogy az egy főre jutó támogatás tekintetében az uniós büdzsé olyan felzárkózási lehetőséget adjon, amely összemérhető a korábban hasonló helyzetben lévő tagországokéval, illetve e téren helyezze az uniós élbolyba Budapestet.
MTI - fideszfrakcio.hu