Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsányi lendület - idén még sajnálja a pénzt a rászoruló családoktól

Nem idén nyáron, hanem csak 2006-ban kapnak felemelt családi pótlékot és iskolakezdési támogatást a rászoruló családok. Gyurcsány Ferenc szerint a sajtó félreértette őt és pontatlanul adta hírül, hogy a támogatást már idén kiosztanák.


Dátum: 2005-06-15 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:02.218304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem idén nyáron, hanem csak 2006-ban kapnak felemelt családi pótlékot és iskolakezdési támogatást a rászoruló családok. Gyurcsány Ferenc kedd reggeli szokásos rádióinterjújában azt mondta: a sajtó pontatlanul számolt be hétfői, parlamentben tett bejelentéséről.

Akkor azt mondta: "adjunk nyár végén, valamikor augusztusban-szeptemberben egy ötezer forintos további egyszeri támogatást."

László Boglár kormányszóvivő az Index-nek elmondta: a családtámogatási rendszerben bejelentett változások 2006. január elsejétől lépnek életbe. Így természetes, hogy amikor ezzel kapcsolatban a miniszterelnök augusztusi intézkedésről beszél, akkor 2006. augusztusára gondol.

A miniszterelnök a Nagycsaládosok Országos Egyesülete javaslatára tegnap azt is bejelentette: magasabb lesz a három és több gyermekesek által igénybe vehető adókedvezmény jövedelmi határa.

Forrás: hirtv.hu

Kapcsolódó elemek