Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben a Hortobágy turisztikai útvonala

A Hortobágy egyik legszebb, turisztikai célokra használt útvonala válhat a térségben folyó útrekonstrukciók áldozatává, miután tranzitútként használják a "nehéz súlyú" tehergépkocsik - közölte a kis-hortobágyi csárda előtt tartott tájékoztatóján szerdán Tóth József, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat közgyűlésének alelnöke.


Dátum: 2005-06-15 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:04.729206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alelnök, aki egyben az Észak-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke is, elmondta: a Hortobágy legszebb, a nemzeti parkon áthaladó 23 kilométeres szakaszáról van szó, amelyet a Tisza-mente településein élők és a turisták használtak. "Az út mentén számos madármegfigyelő hely van, amit előszeretettel keresnek fel kerékpáros turisták is" - tette hozzá.

Miközben Tóth József sajtótájékoztatóját tartotta, a korábban csendes úton egymás után dübörögtek el a környező útépítésekre anyagot szállító 40 tonnás tehergépkocsik.

Tóth József tájékoztatása szerint a 35-ös számú főközlekedési út Debrecen-Polgár közötti szakaszának felújítása miatt egyre többen választják az M3-as autópályáról Debrecenbe tartva a Folyás, Újszentmargita, Balmazújváros útvonalat.

"Ez a kis-hortobágyi út nem alkalmas a megnövekedett gépjárműforgalom, főként a nagy tengelynyomású, 40 tonnás teherjárművek közlekedésére" - mondta, hozzátéve, hogy az utóbbi hetekben nagy forgalom miatt az aszfalt több helyen megsüllyedt és temérdek kátyú nehezíti a közlekedést.

Tóth József bejelentette: a térségbeli települések lakosságának és vezetőinek kérésére kezdeményezi a közlekedési felügyeletnél, az Állami Közútkezelő Kht.-nál és az illetékes rendőri szerveknél súlykorlátozás bevezetését és annak nagyfokú ellenőrzését az említett kis-hortobágyi úton.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek