Több területen elégtelen az oktatási tárca tevékenysége
Elégtelenre értékelte a szaktárca tevékenységét az oktatásban dolgozók anyagi megbecsüléséért, és az oktatás minőségéért való kiállását hiányolta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerdán Budapesten.
Dátum: 2005-06-15 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:05.043157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Eltűnt" a 2004. évi 13. havi bér, ami az oktatásban dolgozók számára nettó nyolc százalékos keresetcsökkenést jelentett, nem növekedett a szakkönyvvásárlási támogatás idén sem, s azt az önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk. Több önkormányzat ugyanakkor jelezte, hogy a 14 ezer forintos támogatást pedagógusonként nem vagy csak részben fizeti ki - közölte Kerpen Gábor sajtótájékoztatón, hozzátéve: ezáltal törvénysértést követnek el.
Az érdekvédő kifogásolta, hogy továbbra sem módosult a többletmunka végzésére vonatkozó, akár évi 496 óra többlettanítás elrendelését is lehetővé tévő szabályozás, amely alkalmas a létszámleépítés előkészítésére. Ezen túlmenően megjelent a pedagógusok feladatainak bővülése, kötelező többletbér nélkül. Így a pedagógusoknak, ha felkérik őket, el kell látniuk szabadidő szervezői, intézményi dokumentációs feladatokat, ugyanakkor ezért az intézménynek nem kötelező többletjuttatásokat adnia.
Kerpen Gábor problémának tartotta azt is, hogy végképp megszűnt a közoktatásban a feladatfinanszírozás elve és csupán gyermeklétszám alapján történik a finanszírozás. Ez a csökkenő gyermeklétszám mellett forráskivonást eredményezhet, aminek összege tízmilliárdos nagyságrendű is lehet.
Elméletben megfelelőnek tartotta a felzárkóztatás, integrált oktatás megvalósítására tett lépéseket, ám gyakorlati megvalósítását szintén felzárkóztatásra szorulónak nevezte az érdekvédő. Az évfolyamismétlés, szöveges értékelés ötletét jónak tartotta, de mint hangsúlyozta: az oktatási törvénynek a lehetőségek törvényének kell lennie.
MTI - fideszfrakcio.hu