Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idegenforgalmi bizottság: felkészülés a balatoni szezonra

A balatoni turizmus alappillérét továbbra is a nyári családi üdülés jelenti, e mellett egyre nagyobb az érdeklődés a vitorlásturizmus, a wellness- és gyógyturizmus, a bor- és gasztronómiai-, a kerékpáros- és a horgászturizmus iránt - mondták a részt vevők szerdán Siófokon, az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának ülésén.


Dátum: 2005-06-15 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:06.290662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Fontosnak tartom a wellness és gyógyturizmus fejlesztését a Balatonnál, ugyanis az elmúlt évek tapasztalata az mutatja, hogy a vendégforgalom ezen a területen fejlődik a legjobban" - közölte Lasztovicza Jenő (Fidesz), a szezonra való felkészülésről tájékozódó bizottság elnöke az MTI-nek. Hozzátette: véleménye szerint ez nagyon jó társítás lenne, s egyben lehetőség a szezon meghosszabbítására.

A bizottság elnöke jelentős előrelépésnek nevezte, hogy mind több vitorláskikötő épül a tónál, elkészültek a kerékpárutak, a borutak, s egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Balatoni Halászati Rt. átalakulásával a horgászturizmus is új lendület kap.

Sütő László, a Balaton Fejlesztési Tanács és Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnökei a szezonra való felkészülésről, a várható fejlesztésekről, a kiemelt feladatokról szóló tájékoztatójukban kiemelték a Balaton régió egységes turisztikai marketingjének fontosságát, a köz- és a civil szféra, valamint a gazdasági vállalkozások együttműködésének erősítését a programok szervezésében, a régió fejlődését szolgáló pályázatokon való részvételben.

Az idei szezonkezdéshez biztató előjel, hogy a Magyar Turisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az év első négy hónapjában a balatoni vendégforgalom az elmúlt év hasonló időszakához képest növekvő tendenciát mutat. A vendégek száma csaknem 16 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 3,5 százalékkal nőtt.

A bizottsági ülés szünetében a Lasztovicza Jenő vezette idegenforgalmi bizottság most első alkalommal találkozott a horvát parlament Magyarországon tartózkodó, Ante Markov vezette idegenforgalmi bizottságával.

A megbeszélés során a távolabbi országok piacán a közös megjelenés, valamint Horvátország csatlakozását követően az uniós források megszerzésére közös programokon való indulás lehetőségét vetették fel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek