Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Bálint megfeledkezett a gondolkodó emberről

Nem felel meg a szakmai elvárásoknak a kormány oktatással kapcsolatos tevékenysége - közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerdán Budapesten.


Dátum: 2005-06-15 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:06.929692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A rendszerváltás óta folyamatosan azt éljük meg, hogy újraszabályoznak, soha az a feltétel, ami egy nyugodt pedagógiai munkához kellene, sem az infrastruktúra, sem a pedagógus-bér, sem más tekintetben nem volt biztosítva" - mondta Varga László az Oktatási Minisztérium munkáját értékelő tanévzáró sajtótájékoztatóján.

A tárca szöveges értékelése szerint a minisztérium jogalkotása következetlen - mondta Selmeciné Csordás Mária, a PSZ vezető jogtanácsosa, hozzátéve, hogy az 1993-ban elfogadott közoktatási törvényt ez idáig 29 alkalommal módosították, de míg a korábbi módosítások azt szolgálták, hogy az igazodjon a változó körülményekhez és az Európai Unió előírásaihoz, most finanszírozási szempontok uralják a szakmai törvény módosítását.

A pedagógusképzés reformját késlekedőnek értékelte Szlankó Erzsébet, a PSZ alelnöke, aki sajnálatosnak nevezte, hogy míg Európa-szerte nagy figyelem irányul a pedagógusok szakmai továbbfejlődésére, addig Magyarországon az elmúlt tíz év alatt szinte nem történt semmi, az is a nyilvánosság kizárásával. Hiszen a közoktatásban rengeteg változás történt, a képzés mozdulatlan maradt.

A gazdasági-pénzügyi alapokat Árok Antal, a PSZ alelnöke úgy értékelte, hogy azok nem elégségesek a nevelési-oktatási intézmények fenntartásához, részben a gyermeklétszám-csökkenéssel, részben a rossz finanszírozási rendszerrel összefüggésben egyre több gond jelenik meg az intézményekben. Figyelmeztetett arra, hogy ezek megoldására ez idáig sem átfogó kormányzati elemzések, sem intézkedési tervek nem készültek.

A kétszintű érettségit Pécsi Ágnes magyar-történelem szakos tanár anarchikusnak értékelte. Mint mondta, nem magával a rendszerrel van gond, hanem annak gyakorlati megvalósítása jelent problémát, mivel az szinte elvégezhetetlen mennyiségű adminisztrációval jár. Véleménye szerint Magyar Bálint a számítógép-használat elterjesztésének bűvöletében megfeledkezett a magyar közoktatás legfőbb értékéről, a tanító-oktató-nevelő pedagógusról, a gondolkodó emberről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek