Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hollandok és a franciák nagy része továbbra is támogatja az EU-t

A franciák 88, a hollandok 82 százaléka továbbra is támogatja, hogy hazája az Európai Unióhoz tartozzék - derül ki egy friss uniós felmérésből, amelynek eredményeit az Európai Bizottság úgy értelmezte, hogy a két említett országban az EU alkotmányos szerződésének elutasítását eredményező közelmúltbeli népszavazásokon nem az uniós együttműködésre általában mondtak nemet a szavazók.


Dátum: 2005-06-15 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:09.729107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az uniós közvélemény-kutatók a referendumokat követő napokban kérdeztek meg több mint négyezer embert Franciaországban és Hollandiában voksuk okairól és általános véleményükről. A Brüsszelben szerdán ismertetett felmérés szerint a francia elutasítók 31 százalékát a munkahelyek vélelmezett veszélybe kerülése, 26 százalékát a gazdaság és a munkaerőpiac jelenlegi helyezte, 19 százalékát az alkotmány túlzottan liberális volta, 16 százalékát a szöveg nem eléggé alkotmányos jellege motiválta. Sokan említették meg a politikai vezetőkkel és pártokkal szembeni ellenszenvet is indokként.

Hollandiában az információhiány került az első helyre 32 százalékkal, míg 19 százalék az ország függetlenség vélt csorbulásával magyarázta döntését. Franciaországban a nemmel szavazók 47, Hollandiában az elutasítók 28 százaléka leszögezte, hogy elsősorban az országon belüli gazdasági és szociális helyzet vezérelte voksát.

Az igennel szavazók az alkotmánynak a további uniós építkezésben játszott fontosságát hangoztatták elsősorban (Franciaországban 39, Hollandiában 24 százalék), és azt is jelezték, hogy voksukkal az egész uniós integrációs folyamatot kívánták támogatni.

A felmérésből az is kiderül, hogy a franciák 75, a hollandok 41 százaléka úgy véli, az alkotmányra szükség van az uniós építkezés folytatásában. Támogatják az elutasítók a szöveg újratárgyalását is annak érdekében, hogy az szociálisan érzékenyebb legyen (a franciák 62, a hollandok 65 százaléka), illetve hogy jobban érvényesüljenek benne hazájuk érdekei (59, illetve 66 százalék).

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek